in ,

Nem is lehetne aktuálisabb a nemzeti konzultáció

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Európai Parlament csütörtökön megkezdte a Soros-terv végrehajtását.

Az EU egyik szakbizottsága ugyanis arról döntött, hogy létre kell hozni egy állandó betelepítési rendszert, egy kötelező, felső létszámkorlát nélküli programot. Ebben minden tagállamnak részt kellene vennie, és ha nem teszik, büntetésre számíthatnak – közölte.

Az államtitkár arra utalt, hogy az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága csütörtökön megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszerről szóló dublini szabályozás reformtervezetét, amely a menekültügyi kérelmek gyorsabb elbírálására és szolidaritási alapon a felelősség tagállamok közötti kiegyensúlyozottabb megosztására irányul.

Meghívó a migránsoknak Európába

Ha a kötelező migránskvóta életbe lépne, az több millió bevándorlónak jelentene „biankó meghívót” – emelte ki Dömötör Csaba. Ez szerinte ugyanis olyan üzenet lenne a migránsoknak: nyugodtan induljanak útnak, úgyis letelepedhetnek majd valamelyik európai országban.

 

 

Így valósulhat meg Soros György „terve”, hogy évente egymillió bevándorló érkezzen a kontinensre – hangoztatta.

A tervezet értelmében az Európába érkező migránsokat a kérelmük benyújtását követően azonnal áttelepítenék, méghozzá olyan országokba, amelyek a legkevesebbet teljesítették a rájuk eső kvótákból – tette hozzá. „Nem nehéz kikövetkeztetni”, hogy ez milyen súlyos következményekkel járna a visegrádi négyekre (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) – fogalmazott Dömötör Csaba.

Kötelező, felső határ nélküli kvóta

A dokumentum nem meghatározott létszámra vonatkozik, hanem felső határ nélküli betelepítést írna elő, állandó jelleggel kötelező alapon – sorolta, hangsúlyozva: a megvalósulás beláthatatlan biztonsági és gazdasági terhet róna Magyarországra, ezért a kormány a leghatározottabban elutasítja a tervezetet.

Az államtitkár minősítő körülménynek nevezte, hogy a magyar baloldal, amelyet a „Gyurcsány-párt” politikusa, Niedermüller Péter képviselt a szavazáson, támogatta a javaslatot.Megjegyezte: ez nemcsak a szavazás ténye miatt botrányos, hanem azért is, mert a magyarországi baloldali erők rendszeresen letagadják a konzultációban szereplő kérdések valóságtartalmát.

 

Holott az egyik téma éppen a kötelező kvóták teljesítését elutasító tagállamok megbüntetése, és a csütörtökön megszavazott reformtervezetben világosan szerepel: csökkenteni kellene azoknak az országoknak az uniós forrásait, amelyek ellenszegülnek – közölte a politikus.

További „súlyos elemként” említette, hogy megkönnyítenék a családegyesítéseket, valamint hogy bevonnák a betelepítési eljárásokba a „sokszor átláthatatlan hátterű” nem kormányzati szervezeteket (NGO-k), amelyeknek jogköröket adnának.

A kormány álláspontja épp annyira egyértelmű, mint amennyire változatlan: betelepítésekről szó sem lehet. Nem lehet erőszakkal kényszeríteni Magyarországot arra, hogy ebben részt vegyen, nem lehet „lenyomni az emberek torkán” az elképzeléseket – jelentette ki.

Most kell konzultálni

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, hogy mivel az utóbbi hónapok nyilatkozatait látva az ellenzékre nem számíthatnak ebben a politikai küzdelemben, ezért újra az állampolgárok támogató kiállására van szükség. Ezért arra kérnek minden magyar embert, vegyen részt a konzultációban, mondja el véleményét.

Mert ha sokan kiállunk az igazunkért, akkor annak komoly súlya lesz az előttünk álló vitákban,amelyek elhúzódóak lesznek – jelentette ki.

Soros György nevezte meg a saját tervét

Egy újságíró megjegyezte, hogy Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika miniszterelnök-jelöltje adatpert is indítana, mert nem kapott választ a közérdekű adatigénylésére a „Soros-tervről”. Az ellenzéki politikus álláspontja szerint mivel nem adták ki neki a „tervet”, az nem is létezik.

Az államtitkár ezt úgy kommentálta, hogy maga Soros György nevezte „tervnek” az elképzeléseit, ezért furcsa lenne kétségbe vonni annak létét. Ha Szél Bernadettnek további kérdései is vannak, azokra a kormány a törvényes határidőn belül megadja a válaszokat – jelentette ki.

A konzultáció költségeiről szóló kérdésre úgy felelt: ezek attól függnek, hogy hányan vesznek majd részt benne, amit nehéz előre megmondani.

Arra a felvetésre, hogy az interneten egy ember többször is ki tudja tölteni a kérdőívet, azt emelte ki, bíznak az állampolgárok jóhiszeműségében. Az utóbbi két konzultáció során ráadásul nem haladta meg az 5-6 százalékot az internetes kitöltések aránya.

A szexuális zaklatásokról is beszélt

Egy másik témában feltett kérdésre válaszolva Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy az erőszak bármely formája elfogadhatatlan, különösen a nők elleni.

A szexuális erőszakot elkövetőkre a törvény legnagyobb szigorával kell lesújtani, ha megalapozott a gyanú – nyomatékosította, megjegyezve: éppen a jelenlegi kormány szigorította úgy a büntető törvénykönyvet, hogy nagyobb büntetést kapjanak a nőkkel vagy gyermekekkel szemben erőszakot alkalmazók.

Egy újságíró felidézte, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára azzal összefüggésben mondott le, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött szerződése értelmében nagyjából egy hónap alatt írt meg egy kilencszáz oldalas könyvet, amelyért tízmillió forintot kapott. Hadházy Ákos azt írta, kiderült, hogy Boros Anita „saját magát plagizálta”.

Dömötör Csaba közölte: úgy tudja, a lemondás gyermekvállalással függ össze. Hozzátette: nem tudja, hányan dolgoztak a tanulmányon, a törvényeket azonban be kell tartani.

(origo.hu)

A Tűzfalcsoport lebuktatta a libsiket – Lebukott a Helsinki és az Amnesty – bizonyítékok a Nemzeti Konzultáció hitelessége mellett

Az egyik legszebb magyar falu mindenkit elvarázsol