in ,

Nagyon nem kérnek a budapestiek az ellenzéki jelöltekből

A fővárosiak közel háromnegyede szerint Tarlós István nyeri az őszi főpolgármester-választást

A fővárosiak közel háromnegyede szerint Tarlós István nyeri az őszi főpolgármester-választást a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatása szerint. A megkérdezettek Budapest jelenlegi vezetőjét jóval hozzáértőbb városvezetőnek tartják kihívóinál, akiket Tarlós István a felmérés alapján egy az egy ellen is fölényesen legyőzne.

Sem Karácsony Gergely, sem pedig Kálmán Olga nem tudná megverni Tarlós Istvánt egy most vasárnap tartandó főpolgármester-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Nemzet számára, Budapesten készített reprezentatív telefonos közvélemény-kutatásából.

A budapestiek 71 százaléka szerint Tarlós István nyerne, ha most tartanák a voksolást.

A felmérésből látható, hogy míg Tarlós Istvánt a budapestiek közel kétharmada – 62 százalékuk – alkalmasnak tartja a főpolgármesteri tisztség betöltésére, addig mind Karácsony Gergely – az MSZP–Párbeszéd jelöltje –, mind pedig a DK támogatásával induló Kálmán Olga esetében is csak nagyságrendileg a fővárosiak egyharmada – 35, illetve 31 százalékuk – vélekedik így. Beszédesnek nevezték, hogy míg a regnáló főpolgármestert csupán a budapestiek egyharmada, vagyis 32 százaléka nem tartja alkalmasnak a városvezetésre, addig Karácsony Gergelyt és Kálmán Olgát a fővárosi szavazók fele: 52, illetve 48 százaléka nem gondolja elég kompetensnek.

Kiegyenlített a verseny a baloldalon abban a tekintetben is, hogy melyik ellenzéki politikusnak lenne a legnagyobb esélye legyőzni Tarlós Istvánt: Karácsony Gergelyt és Kálmán Olgát is a budapestiek egynegyede – 27-27 százalék – tartja erre képesnek. Puzsér Róbertet nyolc, a Momentum jelöltjét, Kerpel-Fronius Gábort pedig mind­össze négyszázaléknyian említették.

A kutatás szerint Tarlós István akkor is legyőzné minden egyes vetélytársát, ha egy az egy ellen indulnának ellene: Karácsony Gergely és Kálmán Olga esetében egyaránt legalább tíz százalékponttal többen szavaznának a jelenlegi főpolgármesterre. Kerpel-Fronius Gábort pedig még ennél is jobban – több mint harmincszázalékos fölénnyel – megverné Tarlós István, ahogyan Puzsér Róbertet is.

Tarlós István erős és egységes fővárost szeretne
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Értékőrzés

– Budapest legyen erős és egységes város! – jelentette ki tegnap Tarlós István főpolgármester a DunaFok elnevezésű szabadidő- és sportpark ünnepélyes átadásán Budafok-Tétényben.

Mint elmondta: a városvezetés elkötelezett a természeti és történeti értékek megőrzése és a kerületi önkormányzatok differenciált fejlesztése mellett, ezért is támogatta a beruházást.

Szerinte ez a fejlesztés egyszerre szolgálja a közösségi életet és a természeti értékek védelmét, majd hozzátette: a Dunával mint természet adta lehetőséggel élni kell, és a szabadidőparknak is az az üzenete, hogy ember és természet tud és akar együtt élni.

(Kárpáti András, magyarnemzet.hu)

A soha viszont nem látásra „spiccenkandidát!”

Na végre! – Tiborcz beperli Karácsonyt