in , , ,

NA UGYE! – Egy egész kontinens mondott nemet az ENSZ migrációs csomagjára

Az USA és Magyarország után egy újabb jelentkező akadt, aki nem írja alá az ENSZ migrációs paktumát

Ausztrália nem írja alá az ENSZ globális migrációs paktumát a „jelenlegi formájában” – nyilatkozta az ország bevándorlásügyi minisztere, Peter Dutton. A politikus szerint a megállapodás ebben a formájában nem szolgálja az országa érdekeit.

 

Peter Dutton ausztrál belügyi-, bevándorlásügyi és határőrizetért felelős miniszter (balra), valamint Nicole Rose, az ausztráliai pénzügyi hírszerző szolgálat (AUSTRAC) vezetője (jobbra) egy sajtótájékoztatón, Melbourne-ben, 2018. június 4-én.

Fotó: AFP

Egy sydney-i rádió, 2GB készített interjút a miniszterrel, amelyben többek között arról kérdezték, hogy Ausztrália aláírja-e az ENSZ migrációs egyezményét.

A kérdés azért is volt aktuális, mert egy kormányszóvivő egy nappal korábban még arról beszélt, hogy áttekintik az egyezményt és ez év folyamán később döntenek az álláspontjukról.

A belügyminiszter az interjúban kiemelte, hogy semmit nem írnak alá, főleg egy olyan megállapodást nem, amely feláldozza a határvédelemre kidolgozott politikájukat.

Nem adjuk fel a szuverenitásunkat. Nem engedem, hogy senki által meg nem választott szervezetek diktáljanak nekünk, ausztrál embereknek”

– mondta Dutton a 2GB rádiónak.

Az ENSZ migrációs paktumának végső változata július 11-én látott napvilágot. A dokumentum szerint a különböző államok csak a legvégső esetben nyúlhatnának a „menekültügyi őrizet” eszközéhez. Ismeretes, hogy a menekültügyi őrizet során a határhoz érkező, vagy az azt megközelítő migránst a határvédelmi hatóságok őrizetbe veszik, és elzárva tartják mindaddig, amíg el nem bírálják menedékkérelmét – vagy Magyarország esetében szabadon távozhatnak Szerbia felé. Ausztrália esetében viszont bonyolultabb a helyzet, hiszen ők az illegális migránsokat az országon kívül, Pápua Új-Guineában és Nauruban létesített befogadóállomásokon tartják az elbírálás ideje alatt.

Pont ez szúrja az ENSZ és António Guterres ENSZ-főtitkár szemét. Az intézkedés főként az embercsempészek üzleti modelljének megtöréséhez szükséges, valamint visszatartó erőt jelent, hiszen a migránsok így alaposan meggondolják, hogy megéri-e a veszélyes vízi út bevállalása.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök Sydney-ben mond beszédet 2018. május 2-án, Emmanuel Macron francia elnök ausztráliai látogatása alkalmából.

Fotó: AFP

Dutton elmondta, hogy Malcolm Turnbull kormánya nem fogja feladni ezeket az intézkedéseket, hiszen a rendszer hatékonyan távol tartja a migránsokat és a kabinet keményen küzdött, hogy létrehozza a szabályozást – amely a nemzetközi jogvédők, köztük Sorosék haragját is kiváltotta.

Nem fogjuk engedni, hogy az embercsempészek újraindítsák tevékenységüket”

– nyilatkozta Dutton az egyezmény aggályos részeivel kapcsolatban.

Örömmel tárgyalunk bármilyen dokumentumról, ám olyasmit nem írunk alá, amely ellentétes nemzeti érdekeinkkel, márpedig az, hogy az ENSZ-re bízzuk határaink védelmét, az ellenkezik nemzeti érdekeinkkel”

– nyilatkozta Dutton.

Az ENSZ ausztráliai küldöttsége két nappal a dokumentum véglegessé válása után már kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a határok hatékony megvédése csakis az erős határellenőrzés, a törvényes és jól menedzselt bevándorlási programok és a jól szervezett humanitárius válaszok egyensúlyának megteremtésével válik lehetségessé és ezáltal történhet meg, hogy a migránsok és az államok érdekei sem sérülnek. A nyilatkozat igen diplomatikusan, de előre vetítette az ausztrál álláspontot, amely szerint végül nem csatlakoznak a migrációs paktumhoz.
A két rebellis

Ausztrália bejelentése előtt csak két olyan ország volt, amely határozottan kijelentette, hogy nem írja alá az ENSZ migrációs paktumát: az USA és Magyarország.

Az USA már 2017 decemberében jelezte, hogy nem kíván részt venni a megállapodás aláírásában, amelyet még az Obama-adminisztráció hagyott jóvá és amely Trump elnök szerint összeegyeztethetetlen az USA szuverenitásával.

Nikki Haley, az USA ENSZ-nagykövete szintén azzal indokolta a döntést, hogy azt szeretnék, hogy az Egyesült Államok bevándorlási politikájáról és a határvédelem kérdésében az amerikai nép döntene.

Magyarország június közepén jelentette be, hogy nem írjuk alá az egyezményt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalos bejelentésére július 24-én került sor.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 2018. június 5-én, Berlinben, ahol a német külügyminiszterrel, Heiko Maas-szal tárgyalt.

Fotó: AFP

Magyarország továbbra is fenntartja a migrációs politikáját, azon semmilyen globális csomag nem változtat”

– mondta, majd hozzátette:

alapvető hozzáállásbeli különbség van a világszervezet és Magyarország között, máshonnan nézzük a migrációs folyamatokat, így másként is látjuk azokat. Míg az ENSZ szerint a migráció kivédhetetlen, jó és támogatandó jelenség, addig Magyarország rossz, Európára és Magyarországra veszélyt hozó folyamatnak tekinti.”

A miniszter azt is hozzátette, hogy az egyezmény globális elfogadása milliókat inspirálhat arra, hogy elinduljanak szülőföldjükről.

Ausztrália lett a harmadik ország, amely csatlakozott az egyezményt elutasítók táborához. Ez egyébként azért sem meglepő, mivel a kontinensnyi ország az utóbbi évtizedekben folyamatosan benne volt a világ három, a migránsok által legkedveltebb országok között. A másik kettő az Egyesült Államok és Kanada. A liberális vezetésű Kanada szinte biztosan alá fogja írni a megállapodást.

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

Elhunyt Szepesi György

MAGYAR ÉREM! – Világbajnoki bronzérmes a magyar férfi kardcsapat