in

Na ki lop? Tele vannak a budapesti Fideszes polgármesteri kasszák – Az ellenzék ezt el fogja lopni!

Hatalmas tartalékokkal adják át hivatalaikat az elköszönő jobboldali városvezetők.

Hatalmas tartalékokkal adják át hivatalaikat az elköszönő jobboldali városvezetők.

A napokban több budapesti kerületben is megtörtént az átadás-átvétel. Láng Zsolt, a II. kerület volt Fideszes polgármestere ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy míg a polgári oldal annak idején több száz millió forintos működési hiányt és adósságot vett át, utódainak most minden adott a jó munkához, hiszen erős alapokat és nagy lehetőségeket hagynak magunk után.

A II. kerület számláján például több mint 6 milliárd forint található. A stabil működéshez szükséges háttéren túl előkészített projekteket és elegendő pénzügyi forrást adtak át ahhoz, hogy – ahogy Láng Zsolt fogalmaz – a II. kerület szárnyalni tudjon. Hasonló állapotban adják át a többi kerületet is a Fidesz-KDNP leköszönő polgármesterei.

A III. kerületben Bús Balázs 8 milliárd forintos tartalékot hagyott hátra, ráadásul az idei évre előirányzott bevételek már most 300 millió forinttal haladják meg a tavalyit.

A IV. kerületben Wintermantel Zsolt 9 milliárd forint tartalékot, és a tavalyihoz képest már most fél milliárd forinttal több adóbevételt hagyott utódjára.

 

A VIII. kerületben 7 milliárd forint van a kerület számláján és további 6 milliárd forint államkötvényekben, ahol eddig Sára Botond vezette az önkormányzatot.

(karcfm.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Október 23-ra – Avanti ragazzi di Buda – Videó

Szabó Tímea hivatalosan is a nők szégyene…