in , ,

Na, ezért nem érdemes Orbán Viktorral szórakozni: George Clooney-t kórházba kellett szállítani

Isten nem ver bottal – Túl sokat fogyott

Az 59 éves színész is kissé túllőtt a célon a Midnight Sky című film forgatása miatt. A szerep tökéletes megformálása érdekében ugyanis közel 13 kilótól szabadult meg, aminek nem várt egészségügyi következményei lettek. Súlyos hasi fájdalmai voltak, így végül kórházba szállították – mindez négy nappal azelőtt volt, hogy megkezdődött volna a film forgatása. A kórházban derült ki, hogy hasnyálmirigy-gyulladása van, ami végzetes kimenetelű is lehetett volna, ha nem kapják el időben.

Azt hiszem, túl gyorsan, túl sokat akartam fogyni és nem figyeltem oda magamra.

Ezt már a színész mondta a Mirrornak adott interjújában. Úgy érezte, hogy ez élete egyik legfontosabb projektje, így szerette volna a lehető legjobb formáját mutatni. A Midnight Sky december 23-án fog debütálni a Netflixen és nem mellesleg a színész amellett, hogy a szereplője, a rendezője is az alkotásnak. Éppen ezért különösen rosszkor jött számára a megbetegedés.

Néhány hét volt, mire jobban lettem. De rendezőként ez nem könnyű akkor, amikor épp rengeteg energiára lenne szükséged.

A filmet egy finnországi jégmezőn forgatták, ami extra kihívást jelentett a színésznek. Az interjúban arra is kitért, hogy a forgatások idején nem volt túl népszerű a felesége és a kislánya körében, ugyanis amellett, hogy jó néhány kilótól megszabadult, szakállat is növesztett.

(Joy.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A spanyolok is üzentek a magyaroknak: minden európai adósa Magyarországnak és Lengyelországnak

Videó! Ez történt valójában Szájer Józseffel – Részletek