in , ,

Most érkezett a hír – Elmenekült egy keresztény Svédországból, miután az állam muszlim nevelőkhöz adta volna a lányait

A svéd állam az orosz férfi lányait muszlim nevelőkhöz adta volna, így az apa inkább úgy döntött: lányaival Lengyelországban kérvényezi menekültstátuszt

Denis Lisov esetéről a lengyel Polsat rádió számolt be a napokban. A férfi három lánya, a 12 éves Sofia, a 6 éves Serafina és a 4 éves Alisa azután került a svéd gyámügyi hivatalhoz, hogy édesanyjuk elmeállapota skizofréniája miatt súlyosbodott. Ezért a svéd állami szerv úgy döntött 2017-ben, hogy Libanonból származó muszlimokhoz küldi a lányokat.

 

Mindhárom kislányt megkeresztelték, ráadásul az édesapa lakhelyétől a muszlimok 300 kilométerre laknak, Denis Lisov mindössze heti hat órában (!) láthatta volna gyerekeit.

Az apa azonban ezt nem fogadta el. Lányaival együtt a héten érkeztek Varsóba, ahol a rendőrség fogadta őket, miután Svédországban eltűnt személyként lettek bejelentve. Bár a skandináv állam felajánlotta, hogy visszaveszi a lányokat, a lengyel rendőrség nem adta ki őket. Lisov ezután lányaival együtt benyújtotta menedékkérelmét, az ügyét vizsgáló bírónő, Zaneta Seliga-Kaczmarek úgy határozott: a család Lengyelországban maradhat.

Indoklásában többek között az állt, hogy nem érzékelte, hogy a lányok külön szeretnének élni édesapjuktól.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Hiába a törvény: ilyen hangerővel Magyar Himnuszt még nem hallottál!

Hivatalos: már a szegediek is szeretnék látni Ujhelyi István számláit