in , ,

Morvai Krisztina megkongatta a vészharangot: uniós pénzeket kaphatnak a Soros-szervezetek

Morvai Krisztina közleményben jelezte, hogy az Európai Parlament (EP) elé került egy javaslat, amely komoly uniós forrásokat biztosítana Soros szervezeteinek

Morvai Krisztina közleményben jelezte, hogy az Európai Parlament (EP) elé került egy javaslat, amely komoly uniós forrásokat biztosítana Soros szervezeteinek, amennyiben megszavazzák. A labda jelenleg az Európai Néppárt frakciójánál pattog, a kérdés, hogy az európai jobboldal is asszisztálni fog-e ehhez.

 

Morvai Krisztina lapunknak is eljuttatott közleményében azt írta:

Most már tudjuk, miről beszélgetett zárt ajtók mögött a napokban Soros György az EU vezetőivel. Rendkívül veszélyes és aljas indítványt tárgyalt ma az Európai Parlament, amelynek lényege: az Európai Unió pénzzel fogja támogatni azokat a civil szervezeteket, amelyeknek nyilvánvaló célja Magyarország és Lengyelország destabilizálása, illetve a tömeges migráció segítése, előmozdítása. Az indítvány címe: „A demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető értékeket az Európai Unióban előmozdító civil szervezetek támogatására irányuló Európai Értékek Eszköze”

– írta a képviselő. Az előterjesztés angol címe: „European Parliament resolution on the need to establish a European Values Instrument to support civil society organisations which promote fundamental values within the European Union at local and national level”. Hozzátette:

Az európai uniós bikfanyelven ez azt jelenti: a Magyarország és Lengyelország jelenlegi kormányait támadó civilek, illetve a tömeges migráció segítői kapnák ezeket a pénzeket”.

A képviselő a Néppárt frakcióját igyekezett felszólítani arra, hogy ne szavazzák meg ezt az előterjesztést.

A javaslat egyébként a híres, hírhedt Európai Parlament Állampolgári Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) elnökétől, Claude Moraestől ered. A bizottságot lapunk korábban Soros-fiókáknak nevezte, nem véletlenül. A LIBE bizottságban szinte kizárólag Soros emberei ülnek, és az elmúlt években sokszor támadták Magyarországot.

Pénz a Soros-szervezeteknek

A jelenlegi javaslat konkrét formába önti a Juncker vezette Európai Bizottság 2017. január 24-i jelentését (‘Strengthening Citizens’ Rights in a Union of Democratic Change – EU Citizenship Report 2017’). A jelenlegi javaslat egyébként itt olvasható, egyelőre csak angolul érhető el.

A javaslat felsorolja azokat az értékeket általános jelleggel, amelyek védelmében fel kellene lépnie a támogatandó szervezeteknek: az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait; valamint a pluralizmus, a megkülönböztetésmentesség, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, a nők közötti egyenlőség elve.

Ezen kívül tartalmazza a javaslat azt a varázselvet, amit szintén újra és újra előhúznak a kalapból az EU fősivalkodói, nevezetesen:

bármelyik tagállam romló teljesítménye [ezeken a területeken] káros hatással lehet az EU egészére nézve”.

Erre a célra a javaslat megalkotói felállítanának egy szervezetet, amely ezeknek az „európai értékeknek” a védelmét az általa támogatott civil szervezetekkel karöltve védené. A szervezet neve European Values Instrument (EVT), amelyet nehéz igazán frappánsan lefordítani, talán Európai Értékekért Felelős Szervezetként lehet leírni. A szervezet „nemzeti és lokális” szinten biztosítana forrásokat a jogvédők számára a következő EU-s költségvetésből, amely épp készülőfélben van.

A finanszírozás három részből állna: ezek a szervezetek kapnának egy alapfinanszírozást, emellett projektpénzeket kaphatnak és egy-egy olyan eseti támogatást is, amellyel a különböző uniós kezdeményezésekben vehetnének részt.

Az EVT a javaslat szerint a Juncker vezette EB alá tartozna, ugyanis így felgyorsulhatna a finanszírozás. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy Jean-Claude Juncker és első alelnöke, Frans Timmermans évtizedes barátságot ápol Soros Györggyel, így a milliárdos projektjei és szervezetei sosem látott hatékonysággal, gyorsasággal hívhatják le az uniós forrásokat.

A javaslat a kétkedők megnyugtatására előírja, hogy a pályázó szervezetektől teljes átláthatóságot kér a források felhasználását illetően. Ez a Soros-szervezetek esetében általában úgy szokott semmivé válni, hogy a támogatások számos szervezeten keresztül mennek, mire eljutnak a végfelhasználás helyszínére. A források a nagyobb szervezetektől az egyre kisebb helyi kezdeményezésekhez akár féltucatnyi szervezeten keresztül jutnak el, így nehezebben követhető a pénz útja.

Az egyébként rejtély, hogy a világon emberi jogok tekintetében talán a legjobban teljesítő EU-nak és partnereiknek (például a nem EU-tag Svájc vagy Norvégia) miért van szüksége egy ilyen kiterjedt jogvédő hálózatra. A választ korábban már megkaptuk Dénes Balázstól.

Soros benyomul

A Civil Liberties Union for Europe (CLUE) Soros-szervezet igazgatója még márciusban bukott le. Akkor került ugyanis nyilvánosságra egy hangfelvétel a Jerusalem Post jóvoltából, amelyen a Soros-hálózat céljairól és eszközeiről számolt be részletesen.

Egymillió dollárt kaptunk [kezdetben] az Open Society Foundationtől”

– mondta Dénes, hozzátéve, hogy kezdetben szorosan az Open Society Foundation alá tartoztak, vagyis lényegében az ő projektjük a Soros-alapítványok egyik projektje volt.

És néhány évvel később, amikor megmondtuk nekik, hogy készen állunk, meg tudjuk csinálni…Soros azt mondta nekem, hogy adunk nektek hárommillió dollárt a következő három évre”.

Majd így folytatta, felvázolva Soros alapítványainak jövőre vonatkozó stratégiáját:

Amiért igazából felvettek az OSF-hez öt évvel ezelőtt, az az, hogy felismerték, hogy abban a pillanatban nem volt Európában olyan civil szervezet, amely kézben tudta volna tartani az EU-t”

– mondta Dénes.

A férfi a felvételen azt mondta erről a „kézben tartásról”, irányításról, hogy „ez annak képessége, hogy harcoljanak bizonyos dolgok ellen… és hogy irányíthassák az embereket, valamint kampányokat csináljanak és megfelelően tudjanak mobilizálni”.

A terv tehát az volt, hogy a Soros-szervezetek benyomuljanak Európába, ahol nem akadt vetélytársuk. Ennek a tervnek a következő lépése a jelenlegi javaslat, amely arra irányul, hogy ne csak a milliárdos spekuláns Soros György, hanem az Európai adófizetők is hozzájáruljanak a hálózat finanszírozásához.

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

Csicskul az LMP -Újabb két tagja mondott le az LMP elnökségének

Tüntetés-sorozat a Kossuth téren – a libsi média most nem „húgyszagról” fog tudósítani, ahogy 2006-ban