in ,

Migránsközpont létesülhet a mátyásföldi Ikarus-telepen az Együtt-alvezér tanácsára

A mátyásföldi kertváros Budapest XVI. kerületében az egyik első helyszíne lehet a Soros-féle szervezetek és politikai képviseletük, azaz az Együtt által elképzelt migránstelepeknek

A mátyásföldi kertváros Budapest XVI. kerületében az egyik első helyszíne lehet a Soros-féle szervezetek és politikai képviseletük, azaz az Együtt által elképzelt migránstelepeknek: Vajda Zoltán, a párt elnökségi tagja és helyi képviselőjelöltje már két éve szorgalmazza, hogy az Ikraus egykori gyártelepét a Magyarországra irányított bevándorlók számára kellene megvásárolni. Miután a telep most eladósorba került, megvalósulhat a migrációpártiak nagy terve.

A mátyásföldi Kertvárosban 2016 áprilisában futótűzként terjedt el a hír, hogy bevándorlók tömegeit kellene a XVI. kerületnek is befogadnia az Európai Unió által a Magyarországra is rákényszeríteni próbált migránskvóta alapján. A jelek szerint nem véletlenül firtatta már két évvel ezelőtt is a Soros-egyetemen (CEU) végzett Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje, egyben a párt elnökségi tagja, hogy az Ikarus gyár területe alkalmas-e emberek elszállásolására – kikérve magának a „migráns” szó használatát. Az emlékezetes ülésen a politikus aziránt érdeklődött Kovács Péter polgármestertől, hogy hány embert lehetne az Ikarus-ingatlanra költöztetni.

Vajda felvetéseivel kapcsolatban parázs vita zajlott a képviselőtestület ülésén, amely végül határozatban tiltakozott az ellen, hogy a békés, nyugodt Kertvárosban esetlegesen migránsokat szállásoljanak el. A határozat ellen hosszan érvelt Vajda Zoltán, és végül meg sem szavazta azt.

Az Ikarus egykori mátyásföldi gyártelepe a Google műholdképén. Az Együtt szerint kiváló migráns-lakótelep lehetne.

Úgy tűnik, a két évvel ezelőtti, sikertelen akció után, most végre eljött az ő ideje. Az Ikarus-parkot tulajdonló cég jelentős adósságot halmozott fel, a külföldi (holland) tulajdonos pedig szabadulna az ingatlantól. Itt jöhetnek képbe azok a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek, amelyek a közelmúltban migrációirányító irodák és migránsbefogadó állomások kialakítását kezdték el szervezni arra számítva, hogy az Európai Bizottság hamarosan rákényszeríti a visegrádi négyekre, köztük Magyarországra, a felülről nyitott, kötelező migránskvótát.

Tavaly decemberben nagy port kavart Pécsett, hogy Soros György egyik, 130 millió forinttal megtámogatott alapítványán keresztül próbált kampányközpontot létesíteni Magyarország ötödik legnagyobb városában. Akkor a helyiek felháborodása miatt az önkormányzat nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy a milliárdos spekuláns kampányirodák létrehozásával akarja befolyásolni a pécsiek életét, döntéseit, választásukat.

A pécsiek tiltakozása azután országos akcióvá duzzadt, a városok közgyűlései sorra fogadják el a bevándorlásszervező irodák felállítását elutasító határozataikat. Beszédes, hogy Vajda Zoltán, az Együtt elnökségi tagja és XVI. kerületi jelöltje (a vezető fotó tanúsága szerint) éppen a Megyei Jogú Városok Szövetsége január 12-i konferenciáján próbálta szórólapokkal kifigurázni Soros György migránsbetelepítési tervének létezését, ahol a szövetség egységesen lépett fel a Soros-terv ellen.

A vezető képet Vajda Zoltán akciózásáról Buzák Noémi (MTI) készítette.
(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

BRÉKING – Összeverte három gyereke édesanyját, egykori élettársát Juhász Péter

Agyhalál – Juhász nem áll le: gyerekei anyját szidja és fenyegeti a Facebookon