in ,

Még egy pofon Fegyőréknek: elhatárolódott a Momentumtól Oszkó Péter

Több lapban is a Momentum leendő tanácsadójaként merült fel a volt pénzügyminiszter neve, Oszkó kikérte magának.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke szombaton beszélt a Blikknek arról, hogy a pártját több ismert közéleti személyiség is segíti majd a 2022-es parlamenti választásra való felkészülésben. A Blikk által közölt nevek között szerepelt Bajnai Gordon exkormányfő, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter és Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere. Oszkó Péter azonban cáfolta, hogy bármi köze lenne Fekete-Győr pártjához. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében elhatárolódott a Momentumtól és bármely politikai párttól, amely szakértői megnyilvánulásait saját célokra kívánná felhasználni.

Oszkó Péter bejegyzésének teljes szövege:

„Meglepve hallottam az alábbi műsorban, hogy az én nevem is úgy hangzott el, mint aki része a Momentum Mozgalom programalkotásban részt vevő szűk szakmai csapatának. Különösen azért tartom mindezt érzékeny kérdésnek, mert hogy szeretem tudni, a saját nevem mikor, milyen kontextusba hangzik el és mennyire lesz eszköze pártok közötti küzdelmeknek vagy erőfitogtatásoknak.

Erről a bejelentésről viszont semmilyen formában nem tudtam, a programalkotó csapatban való részvétellel kapcsolatban pedig ilyen vállalásokat nem tettem.

Fontosnak tartom ennek kapcsán mindenek előtt rögzíteni, hogy a jövőben üzleti elképzeléseim építésén és megvalósításán kívánok dolgozni, szakmai munkámat is ennek kívánom szentelni és

semmilyen módon nem kívánok részt venni pártpolitikai vagy választási küzdelmekben.

A nyilvánosság előtt is ebben a formában szeretném szerepvállalásaimat megtartani és továbbra is szeretném én eldönteni, hogy mikor, milyen munkákban és kommunikációs aktivitásokban jelenek meg. Ráadásul saját cégcsoportunk formális bejelentésekben is jelezte már olyan stratégiai terveit, ahol a nyilvánosság előtti megjelenés, üzleti partnereinkkel, befektetőinkkel való világos és egyértelmű kommunikáció mind terveinkről, mind tevékenységünkről alapvető érdekünk és szándékunk. Ennek keretében időről időre előfordul, hogy a tevékenységünket is érintő közéleti, különösen gazdasági kérdésekben egyszer-egyszer szakértői megnyilatkozásokat teszek, illetve véleménynyilvánításokat vállalok, amin egyébként a jövőben sem kívánok változtatni. De szeretném rögzíteni, hogy ezt konzekvens módon pártoktól függetlenül teszem és továbbra sem szeretném, ha ilyen jellegű aktivitásomat váratlan módon bárki saját egyéni, pártpolitikai céljaira kívánná felhasználni.”

 

 

(mandiner.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

De jó ez a csend! Egy ilyen vasárnap után az ellenzék hallgatásba burkolódzott

Hoppá! Brutális adócsökkentés jöhet Magyarországon?