in ,

Márki-Zay Péternek papírja van róla, hogy folyamatosan hazudik!

A Kúria is megállapította, hogy Márki-Zay Péter hazudott a vásárhelyi kórházzal kapcsolatban

A Kúria is megállapította, hogy Márki-Zay Péter hazudott a vásárhelyi kórházzal kapcsolatban még 2018 tavaszán. A polgármester a valótlan állításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, ezért 800 ezer forint sérelemdíj megfizetésére, valamint az eddigi teljes perköltség viselésére kötelezték.

A Kúria felülvizsgálati jogkörben eljárva gyakorlatilag teljes egészében fenntartotta a Szegedi Törvényszék jogerős ítéletét, amely megállapította, hogy Márki-Zay Péter hazudott a vásárhelyi kórházzal kapcsolatban, még a 2018-as országgyűlési választási kampányban, amikor egy kampányfórumán azt találta mondani, hogy aki az intézménybe bemegy, az az életét kockáztatja. Ez a súlyos kirohanás ráadásul a határozat szerint alkalmas lehetett arra is, hogy az intézménnyel szemben a közbizalmat megingassa, és megbontsa a betegek, orvosok és ápolók közötti viszonyt. A Kúria friss határozatáról Kriveczky György, az egészségügyi intézmény jogi képviselője tájékoztatta lapunkat.

A balliberális vásárhelyi polgármesterről sokadjára derül ki, hogy hazudik: a bíróság számos alkalommal marasztalta el valótlan tényállítás, jóhírnév-sértés, becsületsértés, rágalmazás miatt. A nyáron első fokon egy év próbára bocsátotta rágalmazás miatt Márki-Zayt a Csongrádi Járásbíróság abban a büntetőeljárásban, amit Miklós Anikó helyi iskolaigazgató indította ellene a korábban tett kijelentései miatt. De a polgári peres eljárásokból sem jött ki jobban: például Havasi Katalin, a vásárhelyi kórház orvosigazgatója, a helyi Fidesz elnöke, valamint Juhász Tünde megyei kormánymegbízott és Holubán Csilla járási hivatalvezető ellen is bukott a bíróságon Márki-Zay, a sornak azonban messze nincs vége. Többek között portálunk is nyert pert vele szemben.

A „fekete öves” hazudozóra a jogerősen elveszített személyiségi jogi, polgári perekben a független magyar igazságszolgáltatás több millió forint sérelemdíjat szabott ki, több százezer forint perköltséget is le kell perkálnia, és persze eltiltották a további jogsértéstől.

Lapunk információi szerint a politikus ellen még további személyiség jogi, polgári, illetve rágalmazási büntetőperek vannak folyamatban a bíróságokon, miután számos vásárhelyi és Vásárhely környéki közéleti szereplő, valamint magánszemély perelte be, jelentette fel azért, mert nagy nyilvánosság előtt valótlanságokat állított róluk, többeket megrágalmazott, megsértette jó hírnevüket. A letámadottak az igazságszolgáltatástól várnak és remélnek jogi elégtételt.

Nem először tesszük föl a kérdést: hány pert kell még elveszítenie, hány papírt kell még szereznie arról, hogy szavahihetetlen, hányszor kell még minden kétséget kizáróan bebizonyosodnia, hogy valótlanságokkal rágalmaz, míg kitelik a böcsülete? Hiszen Vásárhely történetében még nem akadt olyan városvezető, aki ennyi pert veszített volna el valótlan állításai, lejárató rágalmai miatt, mint Márki-Zay Péter. A balliberális polgármester minden bizonnyal országos tekintetben is rekorder lehet a kollégái között, annyi személyiségi jogi, polgári és büntetőperben marasztalta már el jogerősen a független magyar igazságszolgáltatás azért, mert nem mondott igazat (hazudott) és/vagy megsértette mások jóhírnevét. Az elbukott perekhez kapcsolódó politikai performance-ok kapcsán a napnál is világosabb, hogy Márki-Zay lassan három éve tartó, permanens kampányának, nagyotmondásának részeként űzi szakmányban a lejáratást, támad le, sároz be, rágalmaz meg közéleti szereplőket, illetve magánszemélyeket: vélt vagy valós politikai ellenfeleket. A jelek szerint úgy érzi, a cél szentesíti az eszközt. A bíróságok viszont másként gondolkodnak, és teszik a dolgukat.

 

(promenad.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Ennyi volt, srácok, ezt benéztétek! Az SZFE új fenntartója érvénytelenítette a félévet

Megdöbbentő videó! Az MSZP tesz a magyarokra, és a járványra! Így buliztak a józsefvárosi MSZP-s irodában