in ,

Márki Márk bíróság elé áll – Rágalmazott

Reméljük elítélik

Márki-Zaynak bíróság elé kell állnia

A hódmezővásárhelyi polgármesternek rágalmazás miatt kell bíróság elé állnia, mert egy tévéinterjúban többszörösen elítélt bűnözőnek nevezte Szabó Bálint jogászt.

A Szegedi Törvényszék büntetőügyben bíróság elé idézi rágalmazás miatt Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely polgármesterét – értesült a Vásárhely24.

Vásárhely első embere egy, a városi televíziónak adott interjúban többszörösen elítélt bűnözőnek nevezte Szabó Bálint jogászt, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét, aki szegedi és makói ügyek mellett a vásárhelyi K’Art-ügy károsultjainak is a jogi képviselője.

A jogász a Vásárhely24 megkeresésére közölte:

a polgármester által a rágalmazás minősített esete valósult meg, melyet többször meg is ismételt.”

A beszélgetésről készült videót Márki-Zay a Facebook-oldalán is megosztotta, így az különösen nagy nyilvánosságot kapott, mely pedig mérhető károkat okozott a jogásznak.

A polgármester a videóban nem véleményt mondott, hanem tényt közölt, és bár Szabó Bálint is közszereplőnek számít közéleti szerepvállalása, sajtószereplései, valamint jogi képviselői munkája miatt, a polgármesternek bíróság előtt kell bizonyítania azt, hogy Szabó Bálint többszörösen elítélt bűnöző.

Az ügyben a vásárhelyi bíróság bírái elfogultságot jelentettek be, így a Szegedi Törvényszék a Makói Járásbíróságot jelölte ki a tárgyalás lefolytatására.
Az ominózus beszélgetés itt nézhető végig:
(Horváth József György, 888.hu)

TELJES OLASZ SZIGOR – Matteo Salvini megtagadta a migránsok partraszállását

Kérdőre vonták a jobboldaliakat féregező Hont Andrást egy gyorsétteremben, mire ő verekedni kezdett (videó!)