in ,

Már megint kezdi!!! – Juhász Péter visszatér

Juhász Péter, az Együtt egykori elnöke bejelentette, október 23-ra tömegtüntetést szervez

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az elvileg visszavonult sípoló politikus új videóval jelentkezett Facebook-oldalán.

Sziasztok! Helló-helló-helló, újra itt vagyunk így együtt, de nem Együtt

– mondja a kamerába vigyorogva Juhász Péter, aki sietve kijelenti, a látszat ellenére nem alapít új pártot, ugyanakkor régi párttársaival most szeretnék bebizonyítani, hogy ők a többség. Ennek érdekében sok régi Együtt-politikust sikerült a videón megjeleníteni Juhász mögött, a számuk talán a harmincat is eléri.

Egy valami nem vitatható el, azt hiszem, tőlünk, hogy képesek vagyunk megmutatni a többség erejét, képesek vagyunk tömegdemonstrációt szervezni

– mondja büszkeséggel telve. Mint ismeretes, az Együtt a 2018-as országgyűlési választásokon nem érte el az egyszázalékos támogatottságot sem, a választási kudarc miatt pedig bejelentették politikai alakulatuk megszüntetését. A sokszor csak síppal a szájában mutatkozó egykori politikus rögzíti, sokat tanultak a választási eredményből. Ennek jegyében magukat pusztán aktív állampolgárokként definiálják, akik úgy vélik, „Orbán rendszere demokratikus úton nem váltható le, hiszen nem demokrácia.” Ezért nincs is értelme új pártot alapítani Juhász szerint. A támogatottság teljes hiánya is jó indok lehetne, de az, úgy tűnik, nem merült fel bennük.

Teszünk a pártokra! Azon embereknek, azon közösségeknek viszont színpadot ácsolunk október 23-ra a Szabad sajtó útra, akik ma is dolgoznak azért, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon, demokrácia legyen Magyarországon, és akik egy jobb világban szeretnének élni. Éppen ezért október 23-án várunk mindenkit, aki ennek a többségnek a részének érzi magát

– fogalmaz a tömegdemonstrációt szervező Juhász Péter, aki optimista elképzelései alapján ezzel rekord méretű színpad ácsolására tesz majd kísérletet a még mindig mögötte álló elszánt társai kíséretében.

 

(forrás:demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hanyatló nyugat – A fran­cia nők 26 szá­za­léka nem mer egye­dül este kilépni az ut­cára

A Fidesz kezdeményezi az európai migrációs biztos leváltását