in

Már megint egy „stadion”: A gyógyeszközök áfáját is mérsékelné a szakma

A forgalmazók szerint csökkenne a betegek és a büdzsé terhe

 

Ezzel a lépéssel ugyanis anélkül lehetne visszafogni a központi költségvetési források növekedésének ütemét, hogy növelnék a betegek terheit vagy szűkítenék hozzáférésüket ezekhez a termékekhez (a támogatások csökkentése vagy a térítési díjak növelése ugyanis ezzel járna). Az áfacsökkentés pedig a költségvetés számára mindössze kétmilliárd forintos bevételkieséssel járna, ami a főtitkár szerint elhanyagolható a pozitív hatásokhoz képest.

Ezzel együtt – tette hozzá Rásky László – a szövetség is egyetért azzal a kormányzati szándékkal, hogy vizsgálják felül a támogatott gyógyászati segédeszközök körét, színvonalát, a felhasznált támogatás hatékonyságát, amint azzal is, hogy dolgozzanak ki egy hatékony rendszert a gyógyászati segédeszközök szolgáltatói tevékenységének ellenőrzésére.

Az áfacsökkentés a gyógyeszközöknél egyébként 2013-ban már megkezdődött, ám azóta megtorpant. Akkor a magas (98, illetve 90 százalékos) támogatású termékcsoportokban már öt százalékra mérsékelte a forgalmi adót a kormányzat. E lépés következtében a betegek terhei jelentős mértékben csökkentek, és – ha időlegesen is – csökkent e termékcsoportok támogatási szükséglete. Az Orvostechnikai Szövetségnél úgy látják, javaslatuk elfogadása fontos szociálpolitikai intézkedés lenne a betegek, rászorulók anyagi terheinek csökkenése révén.

Dühös franciák

Bayer Zsolt írása – Egy mondat Szotyori-Lázárról