in ,

Már megint a magyarok! Szabadalmaztatás alatt az első magyar hordozható, koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek.

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára – jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem orvosszakmai vezetésével közösen alkotta meg a járványkórházakban is könnyen bevethető lélegeztetőgépet, amely alkalmas a kritikus állapotú betegek eredményes kezelésére – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta:

A veszélyhelyzetben a hazai kutatás-fejlesztés és innováció szereplői példás együttműködési készséggel bizonyították, hogy a váratlan kihívásokra is képesek gyorsan és hatékonyan reagálni. Az innovációs tárcához mintegy félszáz, tudományosan megalapozott projektjavaslat érkezett be, ezek közül 20 támogatott fejlesztés már folyamatban van. A szabadalmaztatás alatt álló magyar lélegeztetőgép hozzájárulhat ahhoz, hogy az egészségügyi védekezésben Magyarország egyre inkább képessé váljon az önellátásra.

A tárcavezető hozzátette, hogy a minisztérium határozott célja, hogy a vírusválságban folyamatosan bővülő szakmai-tudományos közösséget, kapcsolatrendszert a magyar gazdaság újraindítása érdekében hosszabb távon is egyben tartsa. A Femtonics Kft. és a Semmelweis Egyetem a rendelkezésükre álló gépészeti, elektronikai, orvostechnikai és klinikai tudás ötvözésével március végére jutott el az első működő prototípusig. A tervezéskor fokozottan odafigyeltek arra, hogy a kialakított eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék. Az első funkcionális deszkamodellt 10 nap alatt építették meg. A második fejlesztés a Semmelweis Egyetemen található aktív műtüdő segítségével lefolytatott tesztsorozatnak köszönhetően sokkal kiforrottabb darab – hangsúlyozta dr. Rózsa Balázs, a cég alapító-tulajdonosa.

Az új eszköz kifejezetten jó áramlási tulajdonságokkal és gyors vezérléssel rendelkezik

– jegyezte meg a tesztek eredményei alapján dr. Lorx András, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának docense.

A zárt rendszerű légzőkör és gázellátás nem pazarló, ezért a kifejlesztett berendezés nagy előnye, hogy nem jelent többletterhelést a kórházi gázhálózat számára

-tette hozzá.

A fejlesztők csak olyan alapanyagokból építkeztek, amelyek megfelelnek az orvostechnikai eszközökre vonatkozó előírásoknak, ugyanakkor nem minősülnek hiánycikknek.

A mintegy 4-500 komponens gondos kiválasztásának köszönhetően az alkatrészek beszerzése gördülékeny, ami a gyártási folyamatot is lényegesen leegyszerűsíti

– emelte ki dr. Rózsa Balázs.

A szabadalmaztatást követően megkezdődhet a magyar találmány sorozatgyártása is, amelyet az egyik legnagyobb hazai orvostechnikai eszközgyártó, a 77 Elektronika Kft. saját kapacitásaival kész segíteni.

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Csodálatos videóban mond köszönetet Olaszország a külföldi segítőknek – Videó

Deutsch szerint a főpolgármester egy törpojáca