in ,

Már a házszentelés is bűn a balosok szerint

Egyházellenes frontot alakított az ellenzék

Nagy csinnadrattával mutatták be az ellenzéki médiumok a miniszterelnök irodájának megszentelését. Mintha ez valami égbekiáltó bűn lenne. Úgy látszik, nem elégedtek meg a karácsonyfa meggyalázásával, a kereszténység legfőbb ünnepének megcsúfolásával, most a vízkereszthez kapcsolódó házszentelőt támadják. Az pedig még inkább felháborító szerintük, ha arra a miniszterelnök irodájában kerül sor.

 

Egyre jobban elharapódzik az egyházellenesség az ellenzék körében. Holott tudniuk kéne, hogy a vallásos emberek is fizetnek adót az államnak. Az állam egyébként nem hitbéli meggyőződés miatt támogatja az egyházakat, hanem mert a közjót szolgálják.

Az egyházi kezelésben lévő öregotthonok lakói nem feltétlenül hívő emberek. Az egyházi iskolába sem csak vallásos gyerekek járnak. Az egyes ember hite valóban magánügy, de a hitből fakadó erkölcs jelenléte már bizony nem az.

Még senki nem cáfolta, hogy minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Úgy tűnik azonban, hogy a DK-MSZP-Jobbik tábornak ezt hiába emlegetjük. Az ellenzéki politikusoknak tudomásul kell vennie, hogy az országban vannak vallásos emberek, s azok nem feltétlenül értenek egyet velük. A vallásosaknak pedig ugyanúgy joguk van kifejteni, és mások tudomására hozni a véleményüket, mint bárki másnak.
(forrás:magyarforum.hu)

Az ellenzék még mindig nem tudja mi a tömeg, és hogy kell tüntetni – Mutatjuk, hogy kell! (videó)

Teljes beégés a „házavató bulin”- A Várba 2000-en jelezték, hogy tüntetni mennek, de csak 30-an jöttek el – A hangosítás is besz*rt