in , ,

Majd az EU és a nyugati “kultúra” leszámol a vírussal – Mutatjuk hogyan

Íme a megoldások

Mindig is tudtuk, hogy azok a bizonyos csupa nagybetűs “Európai Értékek”, meg a nyugati társadalmak “kulturális” megoldásai sikeresek lesznek, és egy szempillantás alatt leszámolnak a világjárvánnyal. Mert mint tudjuk, a liberális demokráciák mindenhatók.

Máris mutatják a csodálatos módszereket.

 

Így segít az EU
Elképesztő gyorsasággal, hihetetlen sebességgel Európa segítségére sietett az EU! Március végén megszületett a megoldás a járványra, amit maga Von der Leyen mutatott be.
Íme:

 

 Így segítene Greta Thunberg
Ahogy látta a veszélyt Greta Thunberg, ő is rögtön akcióba lendült. Bevetette minden tudását, képességét, és világszerte hatalmas tüntetések szervezésébe kezdett, amivel megállítja majd világszerte a koronavírust. A tüntetéseket péntekenként fogja tartani, STOP VIRUS néven.

 

Így segítenének az LMBT mozgalmak
Mert ugye ők is segítenek. “Ridiküllel a vírus ellen” azonnal mozgalmat indítottak, így minden Józsinéni és Gizibácsi el tudja zavarni a vírust egy ridiküllel, agyonverik a vírust. Ja és lesz vírusellenes felvonulás is, attól majd rögtön összeszarja magát a koronavírus.

 

Mivel a nyugati  kultúra részének tartja magát a hazai ellenzék is, ők is akcióba lendültek, azonnal megtalálták a vírus ellenszerét, melyeket most fel is sorolunk:

  • fizetett hirdetésben a kormány, és Orbán Viktor gyalázása
  • fizetett hirdetésekben hadarva baromságokat beszélni, és tettek, adakozások helyett a kormányt okolni
  • a Koronavírus törvény átnevezése Felhatalmazási törvénynek, majd annak meg nem szavazása
  • számon kérni a kormányon mindent, amit csak lehet, majd amikor azt a kormány megvalósítja, számon kérni őket, hogy miért valósították meg (nem úgy kellett volna, nem jó, csinálja vissza, stb.)

 

Minden bizonnyal ezek a megoldások elpusztítják a vírust. Ja, nem….

 

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Íme a cserbenhagyott olaszok véleménye az EU-ról – Videó

Valódi védekezés helyett 5 millió forintot költött kormányt gyalázó hirdetésre Jakab Péter 1 hét alatt