in ,

Magyar György most összefogna azzal a Jobbikkal, akiket évekkel ezelőtt még a létezésből is kitörölt volna – Van az a pénz!

Magyar Györgynek nincsenek elvei. Ezek szerint nem is voltak.

Az összefogásba belefér a náci – Magyar György szerint ma a választás nem elvi kérdés

 

Nem számít, hogy valaki kicsit náci, vagy nagyon, az összefogás egy technikai és nem elvi kérdés, a cél szentesíti az eszközt – nagyjából így foglalhatóak össze Magyar György kijelentései, aki Orbán Viktor kihívójaként beszélt az EchoTV-ben. A magát civil indulóként aposztrofáló, Havas Henrik műsoraiban rendszeresen megforduló ügyvéd szerint a Jobbikban is megkezdődött egyfajta elmozdulás, Vona Gábor már nem egyenruhában jár a Parlamentbe, és arról beszél, el kell mosni a jobb-, és a baloldal határait.

 

Mélyebb betekintést nyerhettek Magyar György ügyvéd, állítólagos civil miniszterelnök-jelölt politikai hozzáállásába mindazok, akik végighallgatták az ellenzéki összefogásról vallott nézeteit az EchoTV-ben. Magyar ugyanis a Jobbikkal való összefogás mellett érvelve arról beszélt, olyan helyzet állt elő, amikor nem fontos, hogy egy párt kicsit náci, vagy nagyon náci.

Az ügyvéd az EchoTV műsorában kifejtette, azokat kívánja képviselni, akik abban érdekeltek, hogy a jelenlegi kormány ne folytathassa az ország irányírását. Ehhez véleménye szerint  azt a filmcímet kell követni”, hogy „csak egy maradhat, azaz az ellenzéki politikai erőknek ideológiától függetlenül egy jelöltet kell indítaniuk és azt közösen támogatniuk. Hozzátette, az ellenzéki megkeresésekre, amelyekben fölmerült, hogy ő lehetne a miniszterelnök-jelölt, midig úgy reagált, csak egy jelölt indításának van értelme, annak nincs, hogy „mindenki megmutassa, hogy ő is létezik”.

 

Az interjúban felidézték, Magyar György az ATV-ben Havas Henrik és társai körében még azt hangoztatta 2014-ben, hogy a Jobbikot ki kell rekeszteni a Parlamentből államellenes cselekedetek, és vállalhatatlan képviselőik miatt. Magyar György erre úgy reagált, ma más a politika, más a közélet, és más az időszak. Ma olyan helyzet alakult ki, amikor feltétlen együtt kell működni, mert a választójogi törvény és az egyfordulós választás ezt kényszeríti az ellenzéki pártokra. Ha az ellenzék győzni akar,

nem szabad megnézni, hogy kicsit náci, vagy nagyon náci, nagyon demokrata, vagy kicsit demokrata, technikailag kell együttműködniük

– hangsúlyozta annak érdekében, hogy Magyarországon visszaálljon a jogállam, és végre ki lehessen írni egy tisztességes választást. Megerősítette, véleménye szerint az összefogás tekintetében „irreleváns” az adott párt ideológiája.

A magát civilként aposztrofáló ügyvéd arról is beszélt, úgy látja, a Jobbik esetén most megfigyelhető egyfajta “elmozdulás”.  A jobbik szerinte igyekszik változni, és levetkőzni korábbi, vállalhatatlan nyilatkozatait. Hozzátette, már Vona Gábor, a Jobbik elnöke sem abban az egyenruhában jár, amelyben korábban beült a Parlamentbe. Kezd “kedvesebb lenni a társadalomhoz”, el akarja felejteni a jobb- és baloldal kategóriáit, azt keresi, ami összeköt, és nem ami elválaszt.

Magyar György szerint az összefogás ma nem elvi kérdés, az átalakító folyamatban,amelyben részt kíván venni, nem az ideológia és az elmélet számít, hanem a szükségesség és a technikai együttműködés. Hangsúlyozta, miniszterelnök-jelöltkén minden párt támogatását elfogadná, mert az a cél, hogy a jelenlegi hatalom megbukjon. Az esetleges győzelmük esetén nem maradnának a Parlamentben, hanem elérnék, hogy új választásokat írjanak ki, és úgy nyerjen a legjobb párt.

Forrás/videó: EchoTV; fotó: atv.hu

(pestisracok.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Közép-Európa nem volt, hanem lesz

Stadion rovatunk – Több mint 3 milliárdból újul meg egy fontos rehabilitációs kórház