in

Mága Zoltán HVG-t csicskít! – Pert nyert a Fake News HVG-vel szemben

A HVG egy fake news

A hegedűművész Facebook oldalán osztotta meg a bejegyzést, amelyben leírja: jogerősen pert nyert a HVG-vel szemben, amiért az hamisan vádolta Mága Zoltánt.

Mága Zoltán bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Győzött az igazság, megnyertük a pert!

Kedves Ismerőseim, Barátaim!

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy a HVG Kiadó Zrt. megalapozatlanul vádolt a művészi tevékenységemet érintő úgynevezett „kamu lájkokkal” kapcsolatban. A HVG ezen hamis állításával nemcsak személyemet sértette meg, hanem mindazokkal szemben is méltatlanul járt el, akik művészi pályámat figyelemmel kísérik és kedvelik. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította jóhírnevem megsértését!

A hvg.hu valótlan közlésével azt a hamis látszatot keltette, hogy pénzért vásároltam lájkokat. Amellett, hogy a hírportál ezt az állítását nem tudta bizonyítani, az Ítélőtábla szerint megvalósította jóhírnevem megsértését is, úgy, hogy én sem a HVG-nek, sem más sajtóorgánumnak soha nem ártottam. A bíróság végre egyértelműen kinyilvánította, hogy a közszereplő nagyobb tűrési kötelezettsége nem jelenti azt, hogy a személyiségi jogot sértő kijelentéseket is el kellene tűrnie.

Határozottan kijelentem, hogy soha nem vásároltunk lájkokat. Hirdetéseink a világ számos országába eljutnak, több országban rendelkezem saját rajongótáborral is. Azért kényszerültem igazamat ezúttal -kivételesen- perrel megvédeni, mert nem tűrhetem el, hogy bármelyik hírportál csalássál vádoljon. Nem célom sem a sajtószabadság, sem a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, de az ilyen igaztalan közlésekkel szemben minden esetben határozottan fel fogok lépni. Ezek a bántó, hamis látszatot keltő cikkek rengeteg álmatlan éjszakát szereztek nekem és családomnak, így nagy örömmel töltött el, hogy a Fővárosi Ítélőtábla igazat adott nekünk.

Már most szeretném kinyilvánítani, hogy a majdani megítélt sérelemdíj összegét jótékony célra kívánom fordítani. A becsületem és a jó hírnevem helyreállítása nekem mindennél fontosabb, így mindig meg fogom védeni a nevemet a valótlan, minden alapot nélkülöző támadásokkal szemben.”

(forrás:pestisracok.hu)

Ki mondta: „a f*szom kivan az ilyen baromságokkal; jobb lenne, ha a Népszava inkább a Puch Laci f*szával szórakozna”?

HOPPÁ! – Putyin kiállt Trump mellett