Luka Modricsot, a horvát labdarúgó-válogatott kapitányát választották meg az oroszországi világbajnokság legjobb játékosának. Egészen szürreális történet, honnan és hogyan jutott el ilyen magasságba.
Sokszor nehezen tudjuk elképzelni, milyen élettörténet húzódik meg a rivaldafényben tündöklő futballisták címlapokról ránk mosolygó álarca mögött. Sokan azért választják a futballt, az élsportot hivatásul, mert ez az egyetlen lehetőségük a nyomorból való kitörésre, ám ez a mutatvány csak az igazán kitartóknak, a legbátrabbaknak sikerül.
Pokoli évek söpörtek végig Jugoszlávián az 1990-es évtizedben, a délszláv háború régen látott pusztítást hajtott végre a függetlenségükért kétségbeesetten harcoló országok területén. 1991. december 8-án erőszakos szerb milícia hatolt be a Velebit hegyláncolat ölén megbújó Modriciba, hogy terrorban tartsa az észak-dalmát falu horvát lakosságát.
Idősebb Luka Modrics éppen az elhagyatott utcán terelgette jószágait haza a legeltetésből, amikor egy szerb csoport vette körbe és öt helyivel egyetemben brutálisan kivégezték, hogy példát statuáljanak Modrici lakosságának: azonnal el kell hagyniuk otthonaikat, különben hasonló sors vár rájuk. A kis Luka Modrics hat éves volt, amikor lelőtték nagyapját.
Szülei, Stipe és Radojka éjt nappalá téve dolgoztak egy kötöttáru gyárban, hogy megteremtsék a család anyagi biztonságát, ezért Luka nagyon sok időt töltött nagyapjával. Gyakran segített neki a kecskéit terelgetni a hegyek között, éppen az oroszországi világbajnokság terjedt el az interneten egy felvétel, amelyen az ötéves Modrics látható pásztorkodás közben.
Szeretett nagyapja kivégzése után nem volt más választása a családnak, Zadarba menekültek, ahol egy hotelban húzták meg magukat. No, nehogy luxusszállóra gondoljunk, hiszen amíg kint puskagolyók süvítettek a levegőben és bombák robbantak országszerte, addig bent áram és víz nélkül kellett megküzdenie a családnak a mindennapi problémákkal, hogy a minden sarkon áldozatukra váró gyalogsági aknákról már ne is beszéljünk.
Lukát viszont már ekkor is csak a futball érdekelte, egy toldozott-foltozott rongylabdával focizott a hotel környékén húzódó parkolóban, arról álmodozva, hogy egy nap kitörhet a háború sújtotta környezetből.
„Élénken emlékszem azokra az időkre, de ezek nem azok a dolgok, amelyekre szívesen gondolsz vissza, vagy mélázol el rajtuk”
– mondta a klasszis egy korábbi interjújában.
„Egy hotelban éltünk hosszú évekig, nem volt pénzünk, de mindig is imádtam a futballt. Emlékszem, az első sípcsontvédőmön a brazil Ronaldo arcképe díszelgett és őszintén szólva, imádtam. A háború erősebbé tett, de nagyon nehéz időszak volt a családomnak és nekem egyaránt. Nem akarom örökké ennek a súlyát cipelni, de elfelejteni sem akarom a történteket.”
Modrics 2008-ban hagyta el Horvátországot és lett a Tottenham Hotspur játékosa, ez a mentális erő pedig végigkísérte, végigkíséri egész pályafutását. Pedig tízéves korára már több szakember is lemondott róla, mondván túl vékony, gyenge és szégyellős ahhoz, hogy igazán penge labdarúgó váljék belőle. Egyedül Tomislav Basics, Modrics zadari edzője látott fantáziát a kis Lukában és az ő hathatós segítségével került próbajátékra a zágrábi Dinamóhoz, amelynek nagyon sokat köszönhet azért, hogy meghódította Angliát, világbajnoki ezüstérmes és Bajnokok Ligája-győztes lett.
Modrics magánélete is kiegyensúlyozott, nagyon boldog háromszoros családapa, 2010-ben vette feleségül Vanja Bosznicsot, akivel még egy sportügynökségnél találkozott. Az esküvőjükön az a Vedran Csorluka volt a tanú, akivel a Tottenhamben és a horvát válogatottban is együtt futballoztak.
Ma már nyugodt szívvel nyugtázhatjuk, hogy szerencsére sem katona, sem tűzoltó nem lett Luka Modricsból, az oroszországi világbajnokság legjobb játékosának viszont megválasztották. Hogy Aranylabdás lesz-e a kecskepásztor fiúból, arra az élet és a jövő ad választ.
(forrás: Dorogi László, sport.blogstar.hu)
