in , ,

LIBSI AGYHALÁL – LMP: Orbán semmit sem tett a migrációs csúcs sikeréért

Az LMP szerint fontos döntések születtek a migráció kérdésében az EU-csúcson

Az LMP szerint fontos döntések születtek a migráció kérdésében az EU-csúcson, de a probléma súlyához képest kis előrelépések történtek. Demeter Márta sajtótájékoztatóján azt mondta, a zárónyilatkozat nem értékelhető sem a V4-ek sem Orbán Viktor miniszterelnök győzelmének.

Demeter Márta, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteken budapesti sajtótájékoztatóján a korábbi időszakhoz képest üdvözlendőnek nevezte azt, hogy mivel nem volt mindenben egyetértés, azokban a kérdésekben jutottak egyetértésre, amelyekben megvolt a közös minimum. Azt mondta, hogy a külső határok védelme szempontjából a legfontosabbak ezek a döntések.

Az unió állampolgárainak szabad mozgása érdekében ma is alapvető fontosságú Schengen megőrzése, éppen ezért fontos eredmény a másodlagos belső migráció szigorúbb ellenőrzéséről való gondolkodás

-tette hozzá. Az ellenzéki politikus megjegyezte, a csütörtöki témákról elfogadott zárónyilatkozat újabb megerősítése annak, hogy nincs szó semmilyen kvótáról. Elmondta, pártja szerint az a kérdés, hogy mit fog csinálni az Orbán-kormány: például hogyan kapcsolódnak majd be a Frontex munkájába, hogyan használják fel a segítséget a határvédelemhez, az uniós forrásokat hogyan veszik majd igénybe, valamint mit fognak tenni a balkáni országokkal való együttműködésben.

Demeter Márta közölte, az LMP szerint a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia, és fel kell lépni az illegális migráció ellen.

Ehhez a kormánynak cselekedni kellene az ügyben, hogy a hazai intézményrendszert alkalmassá tegye a biztonsági ellenőrzések hatékony lefolytatására, és végezze el ezeket az ellenőrzéseket

-tette hozzá. Kérdésre válaszolva Demeter Márta azt mondta, hogy a zárónyilatkozat nem értékelhető sem a V4-ek sem Orbán Viktor miniszterelnök győzelmének.

Orbán Viktor vajmi keveset tett ezért, hiszen szinte végig a tagadás politikáját folytatta, és semmilyen érdemi, konkrét szakmai vagy konstruktív javaslattal nem állt elő

-értékelt, majd hozzátette, az a közös döntés, hogy megerősítik a határok védelmét, a magyar emberek érdekét szolgálja, de ezért nem tett Orbán Viktor.

Forrás/fotó: MTI

 

(forrás:pestisracok.hu)

MEGINT HAZUDIK A LIBSI MÉDIA – Orbán Viktor cáfolja Merkel és a német média hazugságait

HOPPÁ! – NÉGY ÉVES CSÚCSON A FIDESZ ! – Rossz hír az ellenzék színipolitikusainak: egyre népszerűbb a Fidesz-KDNP