in ,

Lejtőn Hódmezővásárhely – Újabb pert vesztett „Márki Márk”

Megsértette Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla járási hivatalvezető jóhírnevét – ezt állapította meg jogerős ítéletével a Szegedi Ítélőtábla.

Megsértette Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla járási hivatalvezető jóhírnevét – ezt állapította meg jogerős ítéletével a Szegedi Ítélőtábla.

A témában a Magyar Nemzetnek megküldött sajtóközleményben a Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata kiemelte: Márki-Zay Péter valótlanul állította azt Facebook-bejegyzésében, hogy Juhász Tünde kormánymegbízott és a Szegedi Járási Hivatal vezetője úgy adtak olasz szemét behozatalára engedélyt, hogy tisztában voltak ennek káros következményeivel. Továbbá a vásárhelyi polgármester jogsértően állította: döntésükkel hozzájárultak a vásárhelyi gyermekek mérgezéséhez, ezért a Legfőbb Ügyész vádat emel ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságért. A Szegedi Ítélőtábla amellett, hogy megállapította a jóhírnév megsértését, eltiltotta Márki-Zay Pétert a további jogsértéstől is.

– A Szegedi Ítélőtábla nem engedve a politikai zsarolásnak és fenyegetésnek jogerős döntésével kimondta: a munkájukat végző közigazgatási szakemberek nem lehetnek nemtelen politikai támadások célpontjai és áldozatai – hangsúlyozták közleményben. Hozzátették: Juhász Tünde és Holubán Csilla a nekik megítélt 400-400 ezer forint sérelemdíjat a hódmezővásárhelyi kórháznak, jótékony adományként ajánlják fel, amennyiben Márki-Zay Péter eleget tesz a jogerős döntésben meghatározott fizetési kötelezettségének.

Közölték: a pervesztes hódmezővásárhelyi polgármesternek 15 napon belül kell megfizetnie a sérelemdíjat.

(magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Ez durva! Tömeges elbocsátások lehetnek a DK vezette XVIII. kerületben

Megint egy remek magyar ötlet! Mesél a rendőr! Óriási siker a gyerekek körében a BRFK videó-sorozata