in , ,

Larry King úgy szétoltotta a CNN-t, hogy öröm volt nézni

Nem várt helyről kapott hatalmas maflást a CNN

Nem várt helyről kapott hatalmas maflást a CNN. Most a legendás műsorvezető, Larry King szólt be egykori munkaadójának, a balliberális álhírgyárnak.

A héten tartották az Egyesült Államokban az ún. félidős választásokat. Annak ellenére, hogy 2016 óta a függetlenobjektív média, s annak zászlóshajója, a CNN folyamatosan ekézi az amerikai kormányzatot és a Republikánus Pártot, meglepően jól szerepeltek Trumpék a voksoláson, ami érthető módon felbosszantotta a liberális álhírgyár munkatársait.

Trump és Acosta

Fotó: AFP

A választásokat követően Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót hívott össze, ahol megjelent Jim Acosta is, a CNN tudósítója. Míg Trump az eredmények kommentálásával foglalkozott, az álhírgyár tudósítója emelt hangon próbálta kérdőre vonni az elnököt. Jim Acosta a Robert Mueller által vezetett, Trump 2016-os elnökválasztási kampánycsapatának tagjai és az oroszok közötti esetleges összejátszását vizsgáló bizottság jövője kapcsán akart feltenni kérdéseket, majd miután az amerikai elnök megvonta tőle a szót, az újságíró megpróbálta kitépni a mikrofont egy, a közelében lévő hölgy kezéből.

A CNN-nek szégyellnie kellene magát, hogy náluk dolgozik. Maga egy faragatlan, szörnyűséges figura, és nem kéne a CNN-nél dolgoznia”

– mondta Acostának Trump. Az álhírgyár fehér házi tudósítója ezután még többször megpróbálta magához ragadni a szót – sikertelenül.

Acostát végül kitiltották a Fehér Házból.

Az eset nagy port kavart az USA-ban. A liberális elit, így a hollywoodi celebek is, egytől egyig Jim Acosta mellett álltak ki, mondván: ő csak a munkáját végezte. Többen viszont ezzel ellentétes véleményt fogalmaztak meg, köztük a CNN korábbi legendás műsorvezetője, Larry King is annak adott hangot, hogy felháborító volt, amit Acosta művelt.

King és Trump

Fotó: AFP

King egy kedd esti műsorban elmondta: „a CNN már régóta abbahagyta a hírgyártást”. A csatorna csak Donald Trump amerikai elnökre koncentrál, ami érthetően felveti a hitelesség kérdését. A műsorvezető szerint az, hogy a CNN a nap 98 százalékában Trumppal foglalkozik, megmagyarázza, miért küzd állandóan az amerikai elnök az álhírgyártás ellen.

 

(Nagy Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A 24.hu hatalmas hazugságspirálba került – Egy szavukat sem lehet már elhinni

Zseniális! – Kovács Zoltán a The Economist hasábjain iskolázta le a bevándorláspártiakat