in ,

Kunhalmi megint hülye – Rónai Egon becsicskította a képviselőnőt

Ez jó!

Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője még mindig azt hiszi, hogy tart a kampány. Rendszeresen beül a tévéstúdiókba – kedden éppen az ATV-be – és szinte levegővétel nélkül szidja a kormányt. Legutóbb az oktatáspolitikáját. Leginkább az a baja, hogy szerinte a kabinet politikai kérdésként tekint a területre és nem szakmai alapon irányítja.

Kunhalmi valószínűleg attól lehet igazán pipa, hogy a kétharmados többség még véletlenül se a liberálbolsi politika mentén képzeli el a jövőt Magyarországon (Fotó: MTI)
Kunhalmi valószínűleg attól lehet igazán pipa, hogy a kétharmados többség még véletlenül se a liberálbolsi politika mentén képzeli el a jövőt Magyarországon (Fotó: MTI)

Miután 2010 óta egy, a magyaroknak jobban megfelelő politikai erő kapott immár harmadszor, elsöprő többséggel bizalmat, elkerülhetetlen, hogy más szemlélet szerint alakuljon a tejes magyar politika, így az oktatásügyé is. Még szerencse, hiszen az ő idejükben százmilliárdokat vontak ki az oktatásból, az iskolák fenntartásának terhét pedig a településekre hárították. Így több száz helyen kénytelenek voltak bezárni iskolákat, ennek révén közel 400 településen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét. Az MSZP-SZDSZ politika „áldásos” ténykedése következtében 15 ezer tanárt bocsátottak el és elvették a pedagógusoktól egy havi munkabérüket. A piros szájú, sötét (hajú) Kunhalmi arról is hallgat, hogy jövőre 159 milliárd forinttal több jut a területre, összesen több, mint 2000 milliárd forint. Ehhez képest a szocik oktatási kiadása 2010-ben 587 milliárddal karcsúbb, 1572 milliárd forint volt. Ebben persze a béremelések is szerepelnek. A pedagógusok bére a rendszerváltás óta 2013 és 2017 között emelkedett a legnagyobb mértékben, átlagosan ötven százalékkal. Hogy lehet ezek után azt állítani, hogy „olyan szintű rombolást végzett az elmúlt nyolc év, hogy nem tudnak vele [Orbánék]mit kezdeni”. Ez finoman szólva nevetséges.

Most a pedagógushiányt akarja Kunhalmi faltörő kosként maga elé tolni, jóllehet ő is tudja, hogy a pedagógushiány nem országos, hanem helyi jelenség, amit az egyes tanintézményekben helyettesítéssel meg lehet oldani.

Amikor pedig a műsorvezető idézett a Magyar Nemzeti Bank „180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért” című, kormányzati felkérésre született szakmai anyagból, akkor kiderült, hogy a magát elvben nagyon is szakmai alapon politizáló politikusnak tartó nőszemélynek fogalma sincs az anyagról, még nem is olvasta.

Ezután Rónai Egon a hosszan sorolt pontok után rákérdezett:

– Egyetért ezekkel?

– Hát persze – jött a felelet.

– Tudja, ki írta ezt?

– No?

– A Magyar Nemzeti Bank, Matolcsy György.

Kunhalmi tehát újfent jól pofára esett. Itt ugyanis egy ragyogó szakmai alap kínálkozott annak, aki valóban a problémákat akarja megoldani. Erről azonban szó sincs. Kunhalmi valószínűleg attól lehet igazán pipa, hogy a kétharmados többség még véletlenül se a liberálbolsi politika mentén képzeli el a jövőt Magyarországon, sokkal inkább a munkát, az otthont, a családot, a rendet, az egészséget tartja fontosnak. És az ennek szellemében kialakított oktatáspolitikát, természetesen. De hát a demokrácia már csak ilyen. A többség akarata az irányadó. Ha ezt Kunhalmi és pártja nem veszi tudomásul, akkor könnyen lehet, hogy később is gyakran pofára fog esni.

Nagyobb bajunk azonban sose legyen!

(forrás: Horváth K. József, leander.blogstar.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

CSODÁS MAGYARORSZÁG – Ilyen gyönyörű a naplemente a Balatonnál – mindenszo.hu fotó

Bayer Zsolt blogja – Durva törvénysértést követett el a Gyurcsány miniszterét fölmentő, politizáló bíró