in ,

Kunhalmi megint betépett: Az MSZP “egységes, stabil, elszánt” lesz

Vagy inkább még mindig..

 

Az MSZP “egységes, stabil, elszánt” lesz

 

Az MSZP a következő időszakban egységes, stabil, elszánt és emberi politikát fog folytatni és megkezdi a felkészülést az uniós és önkormányzati választásokra – mondta Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt választmányának elnöke szombaton Budapesten.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A politikus hangsúlyozta: fontos, hogy a baloldali szavazók ne érezzék azt, hogy a Fidesz által “leuralt” országban kiszolgáltatottak, képviselni akarják őket, a tudásválságot, az egészségügyi kiszolgáltatottságot, a lakhatási válságot is, amelyeket a Fidesz kormány okozott.

Hozzátette: világosan látszik, hogy Orbán Viktor már csak a nemzetközi karrirerjére koncentrál, nem foglalkozik a magyar családokkal és az ő problémáikkal.

Az uniós választásokkal kapcsolatban kiemelt célnak nevezte, hogy meg tudják őrizni a keleti és nyugati nyomásnak is ellenálló, egységes Európai Uniót, és felvegyék a harcot a szélsőjobboldal megerősödésével szemben. Mint mondta, miközben ezek a pátok egyre erősebbek a klasszikus, konzervatív és szociáldemokrata pártok egyre nehezebb helyzetben vannak és ez ellen az unió Európai Néppártja nem tudja felvenni a versenyt.

Beszélt arról is, hogy az MSZP szeretné a szociális Európa-modelljét Magyarországon is megvalósítani, amelyben nem a politikusok külföldi karrierje, hanem az emberek állnak a középpontban.

Tóth Bertalan, a párt elnöke az oktatási rendszerrel kapcsolatban a sajtótájékoztatón azt mondta, kutatások szerint a családok kétharmadának még mindig megterhelő az iskolakezdés, a diákoknak egyre több órát kell felvenniük és a béremelés ellenére több ezer tanár hiányzik a rendszerből. Erről a Fidesszel parlamenti vitát szeretnének kezdeményezni.

Az egészségüggyel kapcsolatban a pártelnök azt mondta, a Honvédkórház helyzete rávilágít a problémákra: nagy az orvoshiány, sok esetben nincsenek meg az ellátáshoz szükséges eszközök. Közben viszont az államtitkároknak és minisztereknek VIP ellátás jár, ezért az MSZP törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy ezt megszüntessék, hogy a miniszterek is megtapasztalják azt, amit az emberek.

(forrás:demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Afrikai “agysebészek” Európába telepítését szervezi Macron

Két afgán agyonvert egy németet Chemnitz közelében