in ,

Közlemény: Jogerősen pert vesztett az Átlátszó

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletben elutasította Erdélyi Katalinnak, az atlatszo.hu újságírójának a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal (CÖF-CÖKA) szemben indított keresetét

 

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletben elutasította Erdélyi Katalinnak, az atlatszo.hu újságírójának a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal (CÖF-CÖKA) szemben indított keresetét, egyúttal megváltoztatva a Fővárosi Törvényszék elsőfokú határozatát,amely korábban Soros-közeli Átlátszónak adott igazat.
A másodfokú bíróság kimondta, hogy Erdélyi Katalin azon követelése, hogy a  Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány adja ki hét évre visszamenőleg valamennyi jogi személytől kapott valamennyi támogatásának teljes listáját, nem volt jogszerű.

A bíróság döntése nyomán a a CÖF-CÖKA álláspontja szerint egyértelműen jogszerű és transzparens a szervezet pénzügyi működése és filozófiája. A CÖF-CÖKA egyúttal kijelenti, hogy a jövőben is meg fogja minden törvényes eszközzel akadályozni, hogy külföldről finanszírozott ügynökszervezetek kényük-kedvük szerint turkáljanak a magyar emberek és cégek zsebében.

A perben a CÖF-CÖKA-t sikerrel képviselő Dr. Ifj. Lomnici Zoltán ügyvéd szerint az “oknyomozó” portál túl tágan értelmezte a közfeladatot ellátó szervezetek fogalmát, és a Fővárosi Ítélőtábla elfogadta azon jogi okfejtesüket, hogy az Átlátszó nem volt jogosult az általa igényelt adatok megismerésére. Az ítélet jogerős.

CÖF-CÖKA vezetősége

(forrás:demokrata.hu)

Thürmer Gyula: A migrációt meg kell állítani! Omladoznak Európa falai

Orbán Viktor: Meg kell őriznünk keresztény kultúránkat