in , ,

Kocsis Máté – Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be

De nem ám!

Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be a jövőben az alaptörvény hetedik módosítása alapján – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatón. A változtatásokat még júniusban elfogadhatja az Országgyűlés.

A kormánypárti politikus kifejtette: az országvédelmi akcióterv keretében nyújtották be a változtatásokat és a parlamenti tervek szerint június 19-e után bármikor elfogadhatják azokat. Hozzátette: arra törekednek, hogy a teljes körű politikai vitákat lefolytassák, és mielőbb elfogadhassa a parlament ezt a két törvényt.

Kocsis Máté kiemelte: a hetedik alaptörvény módosítás benyújtásával a kormány eleget tett a választók április 8-án kinyilvánított akaratának, és a 2016-os népszavazáson kinyilvánított népakaratnak is. Jelezte, hogy az alkotmánymódosítás három területet érint: az alkotmányos önazonosság kérdését, a bíróságokkal összefüggő témákat és a magánszféra védelmére irányuló kérdéseket.

A frakcióvezető kifejtette: az alaptörvény megerősíti az alkotmányos identitást, illetve a szuverenitással összefüggő kérdéseket, egyidejűleg kimondja, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.

Hozzátette: módosítás emellett a közigazgatási felső bíróság felállítására, és a közigazgatási bíráskodás szervezetének kialakítására tesznek javaslatot. Mint a frakcióvezető megjegyezte: az unió számos országában az alaptörvény rendelkezik a közigazgatási, illetve a bíráskodási szervezetre vonatkozó keretszabályokról. A Fidesz frakció támogatja, hogy a jövőben Magyarországon is az alaptörvény adjon keretet ezen kérdéseknek.

Az alaptörvény hetedik módosítása fokozottabb védelemben kívánja részesíteni a magán- és családi életet és az otthont, ezért rögzíti, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán és családi életének, otthonának sérelmével.

Összegzése szerint a változások garantálják annak a választói akaratnak a végrehajtását miszerint Magyarország biztonságos, kultúráját megőrző, keresztény jövőt képzel el magának. Bíznak benne, hogy az ellenzéki pártok okulva a korábbi gyakorlatukról mondott választói véleményről, támogatni fogják a változtatásokat.

Kérdésre az új olasz kormány bevándorlás politikájáról Kocsis Máté azt mondta: az, hogy a kötelező betelepítés kvótával mi történik, nagyban meghatározza a jövő évi EP-választás. Ezért azt tartanák helyesnek, a következő Európai Parlament hozná meg a bevándorlással és az illegális migrációval összefüggő döntéseket – jelezte. Szerinte az előző EP-választáson még nem volt meghatározó témája, problémája Európának az illegális bevándorlás, és az akkor választott parlament, képviselők nem ebből a választói szempontból kerültek a EP-székekbe.

(forrás:demokrata.hu)

SZAKADÁS ELŐTT – Dúró Dóra: többen is otthagyhatják a Jobbikot

Jurák Kata – Százmilliókkal pumpálják a TASZ-t