in

Kitűnő kezdeményezés!! – Segítség az eltérő fejlődésű gyerekeknek

Óriási segítséget jelenthetnek az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők számára a főváros XIII. kerületében induló csoportos foglalkozások

SEGÍTSÉG AZ ELTÉRŐ FEJLŐDÉSŰ GYEREKEKNEK

AZ ELLÁTÓRENDSZEREK ÖSSZEKAPCSOLÁSÁVAL HATÉKONYABB LESZ A SZŰRÉS ÉS A DIAGNOSZTIKAI ELLÁTÁS
Óriási segítséget jelenthetnek az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők számára a főváros XIII. kerületében induló csoportos foglalkozások. A projekt a kicsik és családjaik hatékonyabb, magasabb színvonalú ellátását célozza meg.

A januárban induló csoportos foglalkozások segítenek tájékozódni a szülőknek a gyermek fejlődésével kapcsolatos kérdésekben, tapasztalatot gyűjthetnek és információt kaphatnak a különböző ellátási formákról, szolgáltatásokról, de a nehéz élethelyzetek és a hétköznapi nevelési kérdések is szerepet kapnak – olvasható a Családbarát Ország Közhasznú Kft. közleményében.

A kora gyermekkori intervencióra a 0–5 éves korú eltérő fejlődésű – értelmi, érzékszervi, mozgás- és halmozottan sérült, valamint viselkedészavarral küzdő – gyermekeknek van szükségük. A tervszerűen felépített program során a családot is segítik; ez magában foglalja a szűrést, a komplex diagnosztikai vizsgálatokat, valamint a gyógypedagógiai fejlesztést, tanácsadást és különböző terápiás szolgáltatásokat is. Sőt, szakemberek segítenek kialakítani az eltérő, megkésett fejlődésű gyermekek életútját.

Fotó: Teknős Miklós

A szakemberek különböző terápiás kezeléseket is nyújtanak

– A cél, hogy a fogantatástól a tankötelezettség kezdetéig tartó életszakaszban a jelenleginél magasabb színvonalú, a szükségletekhez jobban igazodó ellátáshoz, szolgáltatásokhoz juthassanak hozzá a gyermekek és az őket nevelő családok – fogalmazott Kereki Judit, a projekt szakmai vezetője, majd hozzátette: ehhez a szakemberek képzésén, fejlesztésén túl szükség van bizonyos strukturális változásokra is.

Jelenleg az érintett ágazatokban dolgozó szakemberek ugyanis egymástól elszigetelve, más-más szemlélettel és szakmai protokollok szerint dolgoznak. Az ágazatok közötti együttműködés így a közös irányelvek, protokollok, megfelelő szakmai, módszertani háttér kidolgozását igényli. – A gyermekek nyomon követhetőségét segíti az érintett – egészségügyi, szociális, köznevelési – ágazatok informatikai szakrendszereinek összekapcsolása is – hangsúlyozta.

A projekt részeként ugyanakkor korszerű, adaptált szűrési módszereket és vizsgálati eljárásokat dolgoznak ki. – Fontos, hogy – bármilyen fejlődésbeli eltérés esetén – a szülők felismerjék, mikor kell lépniük, és pontosan tudják, milyen esetben kihez kell fordulniuk – mondta a szakember.

Elengedhetetlen az is, hogy a gyermeket ellátó szakemberek felelősségkörei és feladatai is pontosan tisztázottak legyenek, és a szakmai színvonal is lépést tartson a korral. A képzések, továbbképzések egy része továbbá a szakemberek együttműködésének kialakítását célozza.

– A program kuriózuma, hogy a különböző ágazatokban dolgozó szakembereket egy asztalhoz ülteti. Ez azt jelenti, hogy lesznek olyan csoportjaink, amelyekben a gyógypedagógus, az óvodapedagógus, az orvos, a védőnő, a szociális munkás együtt tanulnak vagy éppen együtt gondolkodnak, dolgoznak majd egy-egy eset lehetséges közös megoldásán – részletezte Kereki Judit.

A Budapest XIII. kerületében induló 10-12 fős csoportokba a szülőket és a leendő szülőket is várják, ahol öt alkalommal négyórás foglalkozásokon vehetnek részt. Tavasztól további hatvan csoport indul majd országosan, elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban.
(Tar Hajnalka, magyaridok.hu)

Jurák Kata – Összenő ami összetartozik – LMP – JOBBIK pávatánc – alakul a Szél-Vona paktum

Csodálatos örömhír minden magyarnak – A szemünk előtt hullik atomjaira a Momentum