in ,

Kínos: már ételosztással sem tudja megetetni az embereket a Momentum – Csúnyán beégett a párt

Ételosztást szervezett hétfőn Budapesten a VIII. kerületi Orczy téren a Momentum, ám a vélhetőleg karitatívnak és bátornak gondolt kezdeményezésre nem voltak kíváncsiak az „Orbán-diktatúra” éhező kárvallottjai

Ételosztást szervezett hétfőn Budapesten a VIII. kerületi Orczy téren a Momentum, ám a vélhetőleg karitatívnak és bátornak gondolt kezdeményezésre nem voltak kíváncsiak az „Orbán-diktatúra” éhező kárvallottjai: az eseménynek az újságírókon kívül a jelek szerint nem akadt látogatója. Józsefvárosban sok hajléktalan ember él, ám úgy tűnik, őket nem sikerült elérni. Talán a bravúros kommunikációnak köszönhető, hogy még a környékbeliek sem hallottak a Momentum szerencsétlenkedésbe fulladt jótékonykodási akciójáról…

Megetette volna a Momentum Mozgalom hétfőn az éhes embereket a józsefvárosi Orczy téren, de az ellenzéki párt által meghirdetett ételosztásra a helyszínen megjelent újságírókon kívül senki sem volt kíváncsi. Az eseményről tudósító Balramagyar.hu nevű MSZP közeli blog megírta, mi lett volna az ínycsiklandozó menüsor, azt viszont nem felejtette el megjegyezni a szerző, hogy

Akkora égést mutatott be a Momentum, amekkorát régen láttunk – ennél cikibb dolgot nehéz művelni. Elmúlt a varázs, innen nehéz lesz visszajönni.

A bejegyzés szerint a Momentum a Nolimpia-kampány óta folyamatosan mélyrepülésben van, egyetlen olyan rendezvényt nem tudott összehozni, ami sikerrel zárult volna, és ebből az ételosztás sem kivétel, azonban ma egy olyan rendezvénybe sikerült belebuknia a Momentumnak, amibe még soha senkinek idáig. A párt a rendezvénye meghívójában is nyilvánvalóvá tette:

A Momentum továbbra is kiáll a civilek mellett. Az őket megbélyegző törvény visszavonása mellett célunk az is, hogy megmutassuk: a civil szervezetek elkötelezett munkája elengedhetetlen az ország kiegyensúlyozott működéséhez. Ezért december 4-én délben ételosztást szervezünk az Orczy téren, hogy ezzel is szolidaritásunkat fejezzük ki a civilek mellett.

Nos, ha valahol rengeteg rászoruló van, az a VIII. kerület, és különösen az Orczy tér környéke. A Mérce.hu videótudósítása szerint az eseményen kisiskolás módjára felszólaló momentumos aktivista elmondta: őket most már bizonyára megbélyegzi majd a hatalom, mert jótékonykodni mernek. A Momentum képviselője az ATV és a HírTV didergő mikrofonjainak el is árulta a megoldást: ha a pártjukon múlna, bevezetnék Budapesten a hajléktalanszállók és a melegedőhelyek intézményét. A kisfilmből nem derül ki, hogy a momentumosok hallottak-e már arról, ilyenek évtizedek óta léteznek már Magyarországon.

A Mérce.hu több környékbelit megszólaltatva azt a következtetést vonta le, hogy Józsefvárosban szinte senki nem hallott a Momentum kezdeményezéséről. A portál egyik kommentelője szerint lehet, hogy a hajléktalanok elmentek volna az ételosztásra, őket azonban a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon nehéz mozgósítani, a sikeres akcióhoz talán meg kellett volna szólítani őket. A Balramagyar a balul sikerült akció láttán dilemmáját fejezte ki:

Felmerül tehát a kérdés, valóban segíteni akart a párt, és csak ennyire dilettáns, vagy nemes egyszerűséggel csak a kamerák előtt akartak látszani?

Forrás: Balramagyar.hu, Mérce.hu Fotó: Momentum

 

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Iránban terjeszkedik az Ikarus – Lesz itt a libsik részéről diktátorozás, autokráciázás

Süllyed az LMP hajója – menekül Jancsó Andrea a pártból