in

Kilenc helyet ugrottunk előre a világ versenyképességi rangsorában

Na libsik! Lehet sivalkodni!

Szíjjártó Péter

Az Egyesült Államok a második legfontosabb befektető Magyarországon és az ország Európai Unión (EU) kívüli első számú exportpiaca – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által szervezett harmadik Business Meets Government Summit elnevezésű üzletember-találkozón.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, a világgazdaságban az országok között kiélezett verseny folyik a befektetőkért, ezért is nagyon fontos, hogy a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) friss jelentése szerint

Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában.”

Szijjártó Péter rámutatott, számos olyan intézkedést hozott a magyar kormány az elmúlt időszakban, amely az ország versenyképességét erősítette, így

Magyarországon bevezették Európa legalacsonyabb társasági adóját, emellett a versenyképességet erősítik a kutatás-fejlesztési beruházásokat támogató kormányzati döntések is.”

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a napokban az Egyesült Államokban sikeres tárgyalásokat folytatott, 31 cég képviselőjével találkozott, és a megbeszéléseken áttekintették a vállalkozások befektetési terveit is. A miniszter kiemelte,

az Egyesült Államok stratégiai és természetes szövetségese Magyarország, a két ország üzleti együttműködése igazi sikertörténet.”

Az amerikai befektetések biztonságban tevékenykedhetnek, működhetnek Magyarországon – szögezte le, majd hozzátette, az amerikai tárgyalásokon is jelezték az üzletemberek, hogy Magyarország gazdasága számára most a legnagyobb kihívást, a fő kérdést a munkaerő-piaci helyzet jelenti. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte,

Magyarországon jelenleg már több mint 4,4 millióan dolgoznak, 2010 óta 700 ezer dolgozóval nőtt a foglalkoztatottak száma.”

Ebből a versenyszférában 500 ezerrel nőtt a foglalkoztatotti létszám. A munkanélküliségi ráta 3,5 százalék, ez egyes közgazdasági megközelítések szerint már teljes foglalkoztatottságnak nevezhető.

A tárcavezető kitért arra, hogy a kormány újabb és újabb intézkedésekkel igyekszik orvosolni a magyarországi munkaerőgondokat, ennek szellemében zajlik a középiskolai és felsőoktatás átalakítása, a duális képzés elterjesztése, a lakhatási támogatások növelése, módosítása. Szijjártó Péter elmondta: az Egyesült Államokban az amerikai üzletemberek figyelmét felhívta arra, hogy az EU-n belül erőteljesen együttműködnek a V4-államok, gazdaságilag erőteljesen fejlődnek, a V4-ek együttes exportja a harmadik legjelentősebb az EU-n belül. Jelezte azt is, hogy a kormány tervei szerint jövőre újabb versenyképességet erősítő intézkedések lépnek életbe. Például

a kormány várhatóan kezdeményezi jövő év elejétől a munkáltatói járulékoknak – az eredeti elképzelésekhez képest mért – további csökkentését, és a lakhatási támogatásokban is újabb kedvező változtatások lesznek.”

A tárcavezető kiemelte, hogy Budapesten is pénzügyi támogatást adnak majd azoknak a vállalatoknak, amelyek kutatás-fejlesztésen alapuló beruházást hajtanak végre, tekintettel arra, hogy Budapest regionális és európai összehasonlításban is egyre erőteljesebb kutatás-fejlesztési és innovációs központtá válik.

Ezért január elsejétől már 25 százalékos készpénz-támogatást nyújtanak az itteni kutatás-fejlesztésen alapuló beruházásoknak”

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Emellett országosan nemcsak az új munkahelyeket teremtő beruházások számíthatnak támogatásra, hanem a versenyképességet fenntartó, erősítő beruházásoknak is adhatnak készpénz-támogatást. Továbbá az oktatási rendszer megújításával, a munkaerő mobilitásának segítésével, a lakhatási támogatások kiterjesztésével igyekszik a kormány választ adni a munkaerő-problémákra – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.

(888.hu)
(kép: mandiner.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nézegess német liberális söpredéket – AfD ellen tüntettek

VÉGRE AKTÍV KÜLPOLITIKÁNK VAN!