in , ,

Kecskéket és bárányokat is megerőszakolt egy migráns Németországban

Elfogtak a német rendőrök egy eritreai migránst

Elfogtak a német rendőrök egy eritreai migránst, aki a Freiburghoz közeli gazdaságban kecskéket és bárányokat erőszakolt meg. Egy éve jelentették a freiburgi rendőrségnek gazdák, hogy állataikat éjszakánként rendszeresen megerőszakolja egy ember. Nem tudták elfogni, de DNS-mintákat vettek az állatokon. Ha akkor a német rendőrség jobban végzi a dolgát és azonnal elfogja a férfit, nyilvánvalóan nem tudott volna idén tavasszal, nyáron nőket is megerőszakolni, Freiburg utcáin. De szabadon mászkálhatott a bűnöző, és még azután sem fogták el, hogy megerőszakolt egy nőt: akkor odáig jutottak, hogy a szerencsétlen lányon talált DNS-t azonosították a bárányokat és kecskéket erőszakoló bűnöző DNS-ével. Vagyis, kiderült: ugyanaz a személy volt. Csak a harmadik megerőszakolt nő után fogták el. Akkor derült ki az is, hogy egy 28 éves, menekültszálláson, a német állam pénzén élő, eritreai migránsról van szó.

 

 

 

Nem sokkal azután, hogy kora tavasszal egy 18 éves lány csoportos nemi erőszak áldozata lett Freiburgban, a helyi rendőrségnek ismét erőszakkal, egy visszaeső szexuális bűnözővel kell foglalkoznia.

A freiburgi rendőrség bejelentette egy regionális német újság szerint, hogy letartóztattak egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható több nemi erőszakkal is.

A 28 éves, eritreai férfi még májusban került – ahogy szokták mondani – a nyomozók látókörébe, egy 30 éves nő elleni szexuális támadás miatt. Az áldozat testén DNS-nyomokat tudtak rögzíteni. De akkor nem fogták el. Viszont az erőszakoló DNS-e ismerős volt…

Bárányokat és kecskéket erőszakolt egy freiburgi gazdaságban

A DNS-ből kiderült, hogy ugyanez a férfi lehet a felelős egy korábbi bűncselekményért: 2017-ben erőszakolt meg kecskéket és bárányokat egy Freiburg melletti gazdaságban.

A bűnözőt végül úgy fogták el, hogy a májusi erőszak után júniusban és júliusban is megtámadott egy nőt, és a DNS mindkét esetben egyezett és így elvezetett az eritreai migránshoz. A ügyészség kérésére a bíróság vizsgálati fogságba tette az egyébként egy freiburgi menekültszálláson élő migránst.

Azaz: ha a bűnöző migránst azonnal elfogják, amikor az állatokat támadta meg, nem tudott volna később embereket is megtámadni.

A kegyetlen bűnöző májusban egy 30 éves nőt, júniusban egy 31 éves nőt, júliusban pedig egy 20 éves lányt erőszakolt meg. És október végén fogták el.

 

(forrás:www.origo.hu)

Hivatalos: a román az egyik legbeképzeltebb nép Európában

Mindenszentek napján muszlim szent helyeket látogat Vona Gábor