in ,

Karafiáth Orsolya fejét megnyomta a madárfészek

Karafiáth Orsolya egy cuki jelenség volt …

AZ AGYONSZTÁROLT CELEB PANASZA

KARAFIÁTH ORSOLYA FEJÉT MEGNYOMTA A MADÁRFÉSZEK – POLITIKAI MANIPULÁCIÓ ÉS PARASZTVAKÍTÁS

Karafiáth Orsolya egy cuki jelenség volt ezelőtt két évtizeddel, és nagyon szerettem, mert mindig vidám volt, kedves, és arra törekedett, hogy érdekes, izgalmas legyen, ami szerintem rendkívül fontos kritérium az egyre unalmasabbá váló irodalomban. Tehetségesnek is tartottuk, mert ugyan a versei inkább sanzonszövegek voltak, de volt bennük egy kis villoni életérzés, ami határozottan jól mutatott a női lírában. Még két verset is ajánlottam neki.

Ez a régi szimpátia tartott vissza eleddig attól, hogy a „művésznőt” pennám hegyére tűzzem, holott egykori jópajtásságunk ellenére több ízben gyalázott engem és az általam alapított és vezetett íróakadémiát kedvenc megnyilvánulási fórumán, a 24.hu nevű, zagyva félbulvárportálon (vagy tán egészen az), meg egyáltalán, a publicisztikájától felfordul a gyomrom.

Legutóbbi írása miatt azonban megadom magam a kényszernek… A Meghalt a barátnőm, mert a magyar egészségügy a sorsára hagyta (24. hu, 2018. július 8.) című borzalomban egy meg nem nevezett, fiktív barátnőjét siratja.

Hogy honnan tudom, hogy fiktív? Egyrészt mert ordít az életszerűtlen szövegből, másrészt mert ez a „fogás” megjelenik az íróakadémiát támadó egyik régebbi írásában is (Köszönöm ezt az évet pártunknak és kormányunknak, 24.hu, 2016. december 13.): „Végignéztem/végigkövettem, hogy az egyik ilyen szerzőjüket (aki tényleg jó nevű, tehetséges író) hogyan környékezték meg. És hogyan emelkedtek hétről hétre a tétek. Persze, már egy kis havi apanázzsal – innen indultak – meg lehet győzni a szerzőt, aki alig tudja kifizetni a számláit, akinek a gyermekein ki tudja, új ruha mikor volt.”
A cikk elolvasása után megkérdeztem íróakadémiánk gyerekes tagjait, mind a hármat. Ebből ketten töredelmesen bevallották, hogy Karafiáth Orsolyát személyesen nem is ismerik, a harmadik ismerte, föl is hívta, és elég ércesen érdeklődött: netán rá és az ő éhező gyermekeire gondolt? Jaj, dehogy, védekezett a „művésznő”, ő csak egy tárcát írt, és kellett egy érzékletes példa.

Tetszik érteni? Egy publicista egy politikai támadáshoz fiktív példát használ, fiktív személyről beszél, és fiktív mondatokat ad a fiktív szereplő szájába. Egészen pontosan: hazudik. Szemérmetlenül hazudik, azért, hogy írásának hatását szappanoperás érzelemmel turbózza föl, hogy jobban tudjon hatni a táborra, amelyik eltartja őt: a női magazinok és a bulvárfogyasztók népes táborára.

Karafiáth Orsolya ugyanis ebből a társadalmi rétegből nyeri ki a megélhetéséhez szükséges jövedelmet. Költőnek, írónak adja el magát, pedig sanzonlírája az elmúlt másfél évtizedben semmiféle fejlődést nem mutatott, megrekedt a kuplék szintjén. Az ezredfordulón ifjú poétaként még ígéretesnek számított, de most – Ady korához közeledvén, amikor egy valamirevaló költő már vagy halott, vagy halhatatlan – bizony bukott költőnek számít.

Prózában pedig még ennyire sem vitte. Bár még támadói is „művésznőnek” titulálják, Karafiáth Orsolya nem művész, hanem csupán egy celeb. Aki méltó versek – és ezer bocsánat, de fizikai adottságok – híján arra kényszerül, hogy extravagáns paróka- és ruhakölteményekkel keltsen feltűnést, madárfészkeket hordjon a fején és úton-útfélen bohóckodjon. Mindezt megfejeli zavaros és érzelgős szélsőliberális politikai és feminista maszlaggal, hogy ellentmondásos személyiségnek tűnjön, és még többet beszéljenek róla, még többet szerepeltessék.

Az utóbbi években Karafiáth egy újabb műfajnak veselkedett neki: a közéleti-politikai publicisztikának. Sajnos ez is meghaladja szerény képességeit, ezek a cikkek egyszerűen bárgyúk, bugyuták, ordít belőlük a felületesség, a politika és a társadalom, meg egyáltalán, a magyarországi rögvalóság ismeretének hiánya. Szirupos-érzelgős panaszkodásból és gyűlölködésből állnak. Az extravagáns celeb ezekben az írásokban úgy beszél, mintha ő is egy csóró, éhező átlagember volna, akinek élete egy folyamatos kudarc, mert a gonosz kormány az élete minden területére és mozzanatára ránehezedik. Csupa depresszió, csupa borzalom, csupa elnyomás a magyar élet. Karafiáth nem veszi észre, hogy mennyire hiteltelenül hangzik mindez egy agyonsztárolt celeb tollából, aki ebben a sötét diktatúrában is folyamatosan szerepel – igen gyakran közpénzen – a médiában és a közönségtalálkozókon, akinek musicalje fut az operettszínházban, és egészen biztosan nem tartozik azon csóró művészek vagy magyar polgárok közé, akiken sajnálkozik.

Idézzünk csak a már említett, legutóbbi egészségügyi siránkozásából:

„Velem a következő történt: pár hónapja bementem a rendelőintézetbe, jelentkeztem a betegfelvételen, miszerint fáj a fülem, szédülök, szeretnék időpontot. Jó, van, két és fél hónap múlvára. Huh, az nem most lesz, mondtam, fogalmam nincs, hol járok két és fél hónap múlva. Eloldalogtam. Aztán a fájdalom enyhült kicsit, próbáltam nem figyelni rá. Ám végül bedurrant a fejem. Vissza. Most öt hétre kaptam volna időpontot. Sírva fakadtam, hogy de hát nagyon fáj, és voltam már itt. A válasz: »Erre vannak a magánrendelések.« Eldurrant az agyam, pánikrohamot kaptam, zokogva, remegve botorkáltam ki, majd összeestem a rendelő előtt. Mindenki el mellettem, mintha ott se lennék.”

Ez igen, ez aztán életszerű! Karafiáth Orsolya, egy milliók, de legalább is százezrek által ismert, menő celeb az állami rendelőintézetben kuncsorog, mert sajog a fülecskéje. Gondolom, kedves olvasóink is sűrűn találkoztak ezeken a zsúfolt, horrorisztikus helyeken a szegény celebekkel, most már én is tudom, hogy a múltkor a velem együtt várakozó, szenvedő-nyögdécselő-jajgató tömegben az a reménytelenül szomorú, Berki Krisztiánhoz hasonlító fickó maga Berki Krisztián volt, és Demcsák Zsuzsa is ott sírdogált a sarokban, mert nagyon fájt a kislábujja.

Öt óra várakozás után, amikor az orvos leköpött és méla undorral a hangjában közölte velem, hogy csak kétszáz év múlva juthatok hozzá egy fájdalomcsillapítóhoz, mert Kiss Ramóna és Kasza Tibor már hamarabb feliratkozott, könnyes szemmel, csalódottan léptem ki a rendelőintézetből. A földön épp Ördög Nóra fetrengett zokogva, de senki ügyet sem vetett rá, elmentek mellette.
Ebből tudtam, hogy mindenki az egészségügyben meg a járókelők között Fidesz-szavazó, mert ha balliberálisok lettek volna, azonnal fölsegítik, mint a migránsokat a mentőhajóra.

Szóval kell ám rinocéroszbőr, még a félcentis vakolat alá is, hogy egy celeb ilyen ócska parasztvakítást toljon a nagyérdemű elé. A celebkedéssel megszerzett táborát pedig Karafiáth Orsolya immár politikailag manipulálja. És ha a művészethez nem is ért, egy dolgot nagyon tud Karafiáth – hiszen ebből él meg igen jól –: érzelmileg hatni nem kevés női olvasójára. Sajnos sokan vannak, akik fölnéznek rá.

Pedig Karafiáth Orsolya nem más, mint egy bukott fűzfapoéta, aki a fejére rögzített kitömött struccokkal pótolja tehetségtelenségét, egy frusztrált vénkisasszony, aki a nőiségét a függetlensége és önzése feminista oltárán áldozta föl, akinek tulajdonképpen nincs más témája, mint arról locsogni, hogy ezelőtt néhány évvel időnként többet ivott a kelleténél, és ez azóta is lelki turbulenciákat okoz a madárfészek alatt. Valójában maga a dísztollakkal és csillogó ruhákkal álcázott üresség és sikertelenség.

Hölgyeim, gondolják át még egyszer, kikre pazarolják szíves figyelmüket!

(Orbán János Dénes, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Prőhle Gergely távozzon a Petőfi Irodalom Múzeum éléről!

Apáti Bence – Liberális macskazene süketeknek