in ,

Karácsonyék bevallották, hogy az ördöggel is készek összefogni

De hát Gergő… Nektek már ott van Gyuri bácsi. Az majdnem ugyan az.

 

Széles, a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés mellett foglalt állást Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, míg Kunhalmi Ágnes problémának nevezte Vona Gábor pártját csütörtökön Budapesten, a nemzeti ünnepen tartott közös baloldali megemlékezésen. Gyurcsány Ferenc vasárnap délutánra tárgyalni hívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit.

A Jobbik visszautasította a meghívást. Nem vesznek részt a vasárnapi tárgyaláson. Ezt Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója közleményében is megerősítette.

Gyurcsány Ferenc a Fővám téren azt mondta, készek megtenni azt, amit eddig soha, mert tárgyalni kell a Jobbikkal. Nem választási együttműködésről, nem közös kormányzásról, hanem arról, hogyan működnek majd együtt a következő parlamentben. Gyurcsány Ferenc kijelentette: nincs ok taktikázni, nincs ok udvariaskodni, tárgyalni és megállapodni kell. Egyúttal azt is bejelentette, hogy a DK egyoldalúan visszavonja saját egyéni jelöltjét az LMP társelnökének, Szél Bernadettnek a javára.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Gyurcsány Ferenc azt mondta, a bejutásra esélyes demokratikus ellenzéki pártoknak meg kell állapodniuk abban, hogy egyetlen jelöltet állítanak a Fidesszel szemben, a többieknek pedig segíteniük kell, hogy a legesélyesebbek győzhessenek. A megállapodás nem lehetőség, hanem kötelesség, nem érdekesek a régi sérelmek, a korábbi viták, meg kell egyezni  – hangsúlyozta.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is az ellenzéki pártok szélesebb együttműködése mellett foglalt állást, és azt mondta:

„Akár az ördöggel is lehet szövetkezni.”

Megfogalmazása szerint ha Vona Gábor Jobbik-elnök nyeri a választást, az is Orbán Viktor-győzelem lesz. „Ne gondoljátok azt, hogy minden mindegy, csak ne Orbán legyen” – mondta.

A Párbeszéd társelnöke közölte, ott lesznek a DK elnöke által kezdeményezett tárgyaláson, és az MSZP-Párbeszéd is kész arra, hogy egyoldalúan visszaléptessen jelölteket az egyéni választókerületekben. Hozzátette ugyanakkor: „ki fogjuk taposni a pártokból”, hogy létrejöjjön egy szélesebb összefogás.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Szerinte ma Magyarországon sokan egy bálványt imádnak, ezt a bálványt, Orbán Viktor bálványát le kell dönteni. Senki sem imádhat két urat: vagy a nép, vagy a hatalom; vagy Kelet, vagy Nyugat; vagy Orbán bálványa, vagy szabad Magyarország; ez a választás – hangoztatta.

Karácsony Gergely jelezte, ha megválasztják, nem fog esküt tenni a mostani alaptörvényre

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt: a márciusi ifjak is felismerték, hogy egyedül senkinek nem megy, ezt 2018-ban a magyar demokratáknak is fel kell ismerniük. Hozzátette: demokratának demokrata a párja, demokráciát csak demokratákkal lehet újraépíteni, áldemokratákkal, „cukiskodókkal” nem megy. Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik nem a megoldás, hanem a probléma része.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Minden, a Jobbikra leadott szavazat kukába dobott szavazat, az Orbán Viktort segíti, és a baloldali pártok nem segíthetik őt”

– közölte.

A Szabadság híd pesti hídfőjénél gyülekező tömeg a kezdéskor a Pipa utcáig állt. A résztvevők sok MSZP-s és DK-s, valamint néhány Liberálisok feliratú zászlóval érkeztek. Többen „Talpra magyar!” feliratú, Karácsony Gergely képével díszített táblát tartottak a kezükben. Ez a felirat szerepelt a szónokok előtt is.A rendezvényen fellépett Erdős Virág költő, Galkó Balázs, Balázsovits Lajos és Szalay Kriszta színművész, valamint Kollár-Klemencz László énekes, Hajós András dalszerző, műsorvezető és a Padödő együttes.

(forrás: Horváth József György, 888.hu)

Morawiecki: Európa okkal lehet hálás Magyarországnak

Washingtonban is méltatták március 15-ét