in

Jurák Kata – Simicska kapitulált, eladja cégbirodalmát

NYERGES VÁSÁROLTA FEL A KORMÁNYFŐ ELLENFELÉNEK VAGYONÁT

Simicska feladta a harcot. Teljes cégbirodalmát a korábbi – vele szembeforduló – üzlettárs, Nyerges Zsolt vásárolta meg.
Az évekkel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök politikai ellenfelévé vált Simicska váratlanul eladta körülbelül hatvan vállalatát, köztük az eddig jól jövedelmező mezőgazdasági cégeit, de kiszáll a közterületi reklámüzletből is.
Gazdát cserél a „koronaékszerként” emlegetett Hír TV is, amely információnk szerint rövidesen megszűnhet.

Bombaként robbant szerdán a hír: Nyerges Zsolt vette meg Simicska Lajos minden érdekeltségét. A cégek irányításában üzlettársként vagy vezető tisztségviselőként részt vevő Nyerges Zsolt az MTI-vel azt közölte, hogy a szükséges eljárások a Gazdasági Versenyhivatal eljárásrendjének megfelelően megindulnak, a tranzakciók a versenyjogi hatóság jóváhagyását követően zárulnak le.

A szerződések tartalma, a vételár és a kivásárlás egyéb részletei üzleti titkot képeznek, amelyet a felek nem hoznak nyilvánosságra – olvasható a közleményben.

Nyerges Zsolt Simicska Lajos egyik legrégebbi üzlettársa; sokáig ő volt a 2010 és 2014 között csaknem háromszáz milliárd forintnyi építési közbeszerzésben részt vállaló Közgép Zrt. elnöke is, és ugyan a cég éléről egy éve távozott, tulajdonosként megőrizte pozícióját a vállalkozásban. Nyerges Zsolt Orbán Viktor és Simicska Lajos 2015-ös látványos szakítása után is cégbirodalom egyik vezetője maradt, de később láthatóan hátrébb lépett.

A milliárdos végleg eltűnhet a hazai üzleti életből
Fotó: Mirkó István

Simicska Lajos a Közgép látványos visszaesését követően kezdte meg médiabirodalmát leépíteni, a médiaportfólió fenntartása ugyanis komoly összegekbe került.

Mint ismert: Simicska Lajos látványosan ment neki korábbi munkatársainak és a kormányfőnek, „totális médiaháborút” ígért a Fidesz ellen. Ezután megvonta támogatását a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiától, valamint kisebb botrányt robbantott ki a TV2 tulajdonosi jogaival kapcsolatban. Simicska médiabirodalmát felhasználva próbált befolyást szerezni a hazai politikai életben: egyebek mellett például a Jobbiknak biztosított ­piaci ár alatt reklámfelületeket.

Bár már 2016-tól jelentős veszteségeket könyvelt el – akkor vált meg a Class FM-től és a Metropoltól –, csak a 2018-as választásokat követően szüntette meg a birodalom alapjának számító médiafelületek fenntartását. A Fidesz újabb kétharmados választási győzelmét követően jelentették be, hogy megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió. A Hír TV-től közben több embert elbocsátottak, miközben a Heti Válasz is a túlélésért küzd, a hetilap új befektetőt keres.

– Várjuk a fejleményeket – mondta megkeresésünkre Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője. Ismert, a hetilap nyomtatott verziója június elején jelent meg utoljára, miután Simicska Lajos úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a kiadványt, ami jelenleg csak az interneten érhető el.

Felvetésünkre, hogy Nyerges Zsolttal esetleg ők maguk kezdeményeznek tárgyalást, Borókai Gábor úgy fogalmazott: szerinte Nyerges Zsolt keresni fogja őket, ha úgy látja helyénvalónak. – De mi egy kis pont vagyunk ebben a történetben – jegyezte meg a Heti Válasz főszerkesztője. A Hír TV vezérigazgatóját is kerestük a témával kapcsolatban, Tarr Pétert azonban lapzártánkig nem sikerült elérnünk.

Emlékezetes, hogy a most vevőként megjelenő Nyerges és Simicska között 2017 januárjában Kusturica-filmbe illő jelenetek játszódtak le, miután lapinformációk szerint Nyerges közölte Simicskával: nem szeretné teljes vagyonát az értelmetlen harcra, köztük a Hír TV-s leigazolásokra és az Orbán Viktor miniszterelnök elleni bosszúhadjáratra fordítani, miközben a Közgép Zrt. haldoklik.

Bár Nyerges az Indexnek cáfolta az összeveszésük tényét, két nappal később Nyerges Zsolt helyére Vida Ildikó ült a Közgép Zrt.-nél, majd Nyerges ezután a közös agrárérdekeltségeiket összefogó Mezort Zrt. elnökségéről is lemondott. Az elmúlt időszakban csak egyszer került a figyelem fókuszába, amikor Orbán Viktor miniszterelnökkel közös fotón volt látható 2016 áprilisában, a szolnoki futballstadion átadóján.

(forrás: Jurák Kata, magyaridok.hu)

Drogtanya lesz a kerületből, ha az ellenzék nyer Józsefvárosban – Győri Péter veszélyt jelent Józsefváros biztonságára

NAGY TALÁLKOZÓ – Berlinben tárgyalt Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor – ORBÁN VIKTOR: MAGYARORSZÁG DÉLI HATÁRAI EGÉSZ EURÓPÁT VÉDENI FOGJÁK A JÖVŐBEN IS