in ,

Jönnek! – Donald Trump 15 ezer katonával védené az USA-t a migránskaraván ellen

Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt újságíróknak, mielőtt floridai kampányútra indult

A migránsok nem fognak bejönni az országba”

– erősítette meg Trump a korábbi álláspontját.

Donald Trump

Fotó: AFP

Mint mondta, kormányzata fel fog készülni az egyelőre az amerikai határtól még mintegy 1600 kilométerre menetelő migránsok feltartóztatására.

A hadsereget már odarendeltük, körülbelül 5 ezer katonánk van (a határnál), és még további 10-15 ezer katonát küldhetünk”

– mondta.

A védelmi minisztérium eddig 5200 amerikai katonának az amerikai-mexikói határra telepítéséhez adott felhatalmazást. A “Hűséges hazafi” névre keresztelt hadművelettel megerősítik a határvédelmet Texastól Kaliforniáig, a katonák létszámának növelése mellett logisztikai segítség érkezik a jelen lévő határőrizeti szervekhez. Ezenkívül a Nemzeti Gárda 2100 tagja szintén a határnál van már.

Fotó: AFP

A Mexikón át északra tartó, már több mint hétezer fősre duzzadt migránskaraván nagy részét hondurasiak alkotják, de az amerikai határ felé vonuló illegális migránsokból álló csoportban sok körözött bűnöző, szervezett bűnözői csoporthoz tartozó tag és számos közel-keleti származású, ismeretlen személyazonosságú ember is van. Érdekes tény, hogy Mexikó menedékjogot, segélyt és munkát is felajánlott a migránskaraván tagjainak, de ők inkább mennek tovább északnak.

Az egyik újságíró kérdésére, hogy nem a jövő héten tartandó félidős választások előtti félelemkeltés motiválja-e a bejelentést, Trump határozottan nemleges választ adott, és azt hangsúlyozta:

a migráció rendkívül fontos téma.”

Elemzők rámutatnak: nem Trump az egyetlen elnök, aki erősíteni próbálta a déli határok védelmét. Elődje, Barack Obama 2010-ben a Nemzeti Gárda 1200 tagját küldte, míg George W. Bush elnök 2006-ban 6000 gárdistát rendelt a mexikói határhoz. Már 2006-ban megkezdődött a határőrizet megerősítése: utak és kerítések épültek, és kiépítették a határfigyelő rendszert is

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hoppá – Felújítják és bővítik Pestszentlőrinc sportcsarnokát

Hoppá! – Magyar mintára támogatnák a családokat Olaszországban