in

Jó hírek az egészségügyből: több az orvos, sokan végeznek az egyetemen és csak alig mennek külföldre

40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kijelentette,a béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramoknak köszönhetően 2010 és 2016 között 10 százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben.

A betegellátás javítása és az orvosok utánpótlása érdekében tett intézkedések eredményei egyre inkább látszanak. Ez a pozitív tendencia jelentősen hozzájárul a betegellátás színvonalának emeléséhez is”

– fogalmazott Rétvári Bence.

Az adatokból látni, hogy míg nyolc éve 33 943 orvos dolgozott Magyarországon, addig ez a szám 2016-ra 3655-tel emelkedett. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint ez növeli a betegbiztonságot is, mivel országosan minden tízezer emberre 38,4 orvos jut, ami jelentős, 13 százalékos javulás a 2010-es 34-hez képest.

Fotó: AFP

Az orvosok számának növekedése mögött több ok húzódik meg. Egyrészről jelentősen nőtt az orvosok anyagi megbecsülése, a béremelések pozitív hatása már érzékelhető”

– mondta a politikus, majd hozzátette, hogy a 2012-es általános egészségügyi béremelés után az elmúlt két évben 207 ezer forinttal emelkedett az orvosok alapbére.

Az adatokból látni, hogy Magyarországon nagy mértékben visszaesett az orvosok elvándorlásának üteme is, hiszen 2016-ban kevesebb mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben.

A külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok 36 százaléka, 1498 orvos jelenleg is dolgozik a magyar betegellátásban, miután vagy mégsem költözött külföldre, vagy időközben visszaköltözött, vagy egyszerre végez munkát Magyarországon és külföldön is.

Fotó: AFP

Az orvosi karokon végzők száma is megemelkedett: 2010 és 2016 között 40 százalékkal többen végeztek az egyetemeken. Míg 2010-ben ezren, 2016-ban pedig már 1399-en kaptak orvosi diplomát.

A kormány számára kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. A béremelés mellett több száz milliárd forintot fordított a kormány kórházak fejlesztésére és adósságaik rendezésére”

– mondta Rétvári Bence, majd hozzátette, hogy a kormány 2010-től visszapótolja azokat a forrásokat, amelyeket a szocialista kormányok elvontak az egészségügytől.

2018-ban 546 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által legutóbb benyújtott 2010-es költségvetésben.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Elegük van – Áll a bál Németországban a nagykoalíció miatt

Sok volt a vodka – Szanyi kapitány szerint a Fidesz kaszálta el a budapesti olimpiát