in ,

Itt a bizonyíték! Ki akarják irtani a magyarságot!

907-ben is ki akartak irtani minket….

Kezdjük innen:  Történelmünk első nagy diadala: a pozsonyi csata (907 július 4-5.). Sieghard herceg a Dunán támadó német hajóhad élén állt. A három befolyásos főúr nem kevesebbet tűzött ki célul, mint a magyarok kiirtását. Parancsuk így szólt: „decretum… Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.
Aztán az lett belőle, hogy Árpád seregei szarrá verte az ellenséget, és az ellenség „kiirtatott.”
Erről ennyit.

1920-ban a nyugati nagyhatalmak is ki akartak irtani minket. Országunk 2/3-át elrabolták tőlünk, hatalmas területeket veszítettünk, de akkor sem tudtak kiirtani minket.

Ma pedig jön egy norvég seggfej, aki professzornak mondja magát, aki szintén kinyilatkoztat:

A norvég tudós szerint tehát a több gyermeknek életet adó nők, köztük a magyar családanyák is veszélyeztetik a Földet.

Tehát folytassuk a gondolatmenetet. A magyar családanyák veszélyeztetik a Földet a professzor szerint. Tehát a Földet meg kell védeni. Tehát a magyar családanyákat ki kell irtani. Értjük, professzor úr, értjük.

Professzor úr! Lehet próbálkozni! Kérem ne feledje, hogy aki a magyarokkal baszakodik, az pórul jár! De nagyon!

 

mindenszo.hu

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A norvég professzor megmondta: A magyar családanyák már a Földet veszélyeztetik – Meg a kurva anyádat, azt!

 

Oszd meg másokkal is!

Bayer Zsolt kimondta az igazságot a klímavédelemről: „Ahogyan az előre jelzett jégkorszak sem köszöntött be, úgy a jövőben megsülni sem fogunk..”

Megszereztük a magyarokat kiirtani akaró norvég professzor email címét!