in

Így szólt be Putyin németül az osztrák riporternek – videó!

Egy tévés interjú során az osztrák újságíró, Armin Wolf többször félbeszakította az orosz elnököt, miközben az MH17-es repülőjárat ukrajnai katasztrófáját vitatták meg – írja a Sputnik. Vlagyimir Putyin próbálta elmondani álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a holland vezetésű Nemzetközi Vizsgálóbizottság (JIT) Oroszországot okolta a szerencsétlenségért.

Ám az elnök képtelen volt befejezni a mondatait, mert a riporter nem hagyta. Ekkor Putyin oroszról németre váltott: „Seien Sie so nett, lassen Sie mich etwas sagen” – mondta, ami magyarul annyit tesz: Kérem, legyen olyan kedves és engedje meg, hogy [én is] mondjak valamit. Az egyébként jó hangulatú interjú említett része visszanézhető az alábbi videón.

 

 

Az orosz elnök az interjúban elmondta, hogy az ukrán–orosz konfliktusban mindkét fél szovjet fegyvereket használ. (Így a gép kilövésére használt fegyver alapján nem lehet eldönteni, melyik fél a hibás.) Putyin azt is hozzátette, hogy a Nemzetközi Vizsgálóbizottság nem engedélyezte orosz szakértők bevonását a nyomozásba.

(forrás:demokrata.hu)

Egy őszinte belga államtitkár : „Ha a határokat nem zárjuk le, megszűnik az Európai Unió”

Megint sivalkodik a diktatórikus EU – Betámadott minket az Európa Tanács az életfogytig tartó büntetés miatt