in ,

Hülyék 2018: Szabó Tímea 20 másodpercben összefoglalja az elmúlt 8 éves munkáját

Szabó Tímea hétfőn Rónai Egonnál járt az ATV-ben.

Szabó Tímea hétfőn Rónai Egonnál járt az ATV-ben. Az Egyenes beszéd című műsorban a Párbeszéd politikusa beszámolt a nézőknek az elmúlt 8 éves munkájáról. Mint kiderült, egymaga felszámolta a gyermekéhezést – na jó, a kormány is segített egy picit – és még az Áder-bábuval is bábozott.

Hétfőn Rónai Egon a legnagyobb politikai lúzerekkel beszélgetett, többek közt olyan virtuális pártok képviselőivel, mint a Liberálisok, az Együtt és a Párbeszéd.

Virtuális párt: ebben az esetben olyan párt, amely csak a tévében és a virtuális térben létezik. Valódi, mérhető támogatottsága nincs. Ezen pártok képviselői mindig óriási sikernek nevezik, ha a közvélemény-kutatásokban egy mérési hiba következtében egyszázalékos támogatottságról felmennek két százalékra.

A műsorban Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a személyes eredményeire is kitért, magyarán, hogy mit is tett az országért az elmúlt 8 évben – amióta az Egyenes beszédbe is bejár. Íme:

Szabó kisasszony tehát felszámolta a gyermekéhezést Magyarországon, ami valljuk be, ellenzékből igen bravúros cselekedet.

Elment segédápolónak és WC-t pucolt a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba. Ez PR-akciónak még elmegy, de eredményként felsorolni már túlzás, és egy képviselőtől talán nem is ezt várná el az ember. (Még akkor sem, ha szívesen megnéznénk Gyurcsányt, ahogy WC-t pucol egy börtöncellában.)

Mindezek mellett még jutott ideje arra is, hogy „bábozzon a parlamentben az Áder-bábbal”. Mínusz kétszázötvenezerért.

(Bácskai Balázs, 888.hu)

Ezért nem lehet egy hardcore ellenzéki szavazóval vitázni a Facebookon

Sebestyén Balázs a Rádió 1-en: „Rohamozzuk meg a MÁV-székházat”. Ez nyílt uszítás!