in ,

Hullik a férgese – Az EP választások előtt hullik szét Botka szegedi vezetése!

A szegedma.hu értesülései szerint szerdán délután lemondott alpolgármesteri posztjáról Solymos László…

A szegedma.hu értesülései szerint szerdán délután lemondott alpolgármesteri posztjáról Solymos László, Botka László polgármester egyik bizalmasa. A delmagyar.hu úgy értesült a szakítás oka nem más, mint az, hogy Solymos László is ott van azok között, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Gyulai Járásbíróság tavaly októberben. Botka alatt tehát lassan széthullik a teljes városvezetés, így a szegedi polgármester komoly bázis nélkül maradhat az októberi önkormányzati választások előtt.

 

A hivatalos bejelentés szerint családi okokból mond le pozíciójáról Solymos László, Botka László egyik szegedi bizalmasa, a város alpolgármestere. Nem lehet azonban elmenni a bejelentés időzítése mellett, hiszen mint ismert, a szocialista politikus is érintett abban a parkolási botrányban, melynek során a szegedi városvezetés egyes szocialista tagjai ingyenes parkolóbérleteket adtak olyanoknak is, akiknek nemhogy a városi intézményekhez, de Szegedhez sem volt közük. Ezzel mintegy 40 milliós kárt okoztak az önkormányzatnak. Az ügyet pontosan egy hét múlva tárgyalja a Gyulai Járásbíróság, Solymosék pedig információink szerint nem tudnak semmilyen magukat kimentő bizonyítékkal előállni, így elképzelhető, hogy elítélik őket. Nem Solymos az egyetlen, aki elébe megy az eseményeknek, hiszen az ügy másik fontos érintettje, Mózes Ervin már februárban lemondott a posztjáról.

Botka körül széthullik minden

A botrányoktól tizedelt szegedi szocialisták teljes összeomlást produkálnak a városházán. Míg Solymos László és Mózes Ervin a parkoló botrány miatt mondhattak le, egyéb válságjeleket is produkál a helyi MSZP. A héten ugyanis egy másik alpolgármester, Nagy Sándor is bejelentette, hogy elhagyja a szocialistákat, ő úgy döntött inkább a Momentum színeiben folytatja a közéleti tevékenységét.

Miután Botka alól három bizalmi embere is kiesett, a szocialista politikus helyzete több mint ingatag a városházán. Névtelenül nyilatkozó forrásunk szerint ugyanis Botka arrogáns, rossz vezető hírében áll, amit  láthatólag meg is elégeltek az emberei. Így, hogy korábbi bizalmasai elhagyták a hajót, olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy Botka talán levonja a következtetést és lemond posztjáról, vagy legalábbis megkíméli a szegedi választókat attól, hogy opcióként szerepeljen a neve az októberi önkormányzati választásokon a szavazólapokon.

Tápai Péter a szegedi Fidesz alelnöke azt mondta, hogy véleménye szerint Botka László arroganciája a bomlás fő oka, sokat mondó, hogy saját csapata hagyja ott és pont a választások előtt. A szegedi Fidesz azt várja, hogy Botka László fogja folytatni a lemondások sorát.

Emailban megkerestük a polgármestert, hogy kívánja-e kommentálni az eseményeket? Esetleges válaszával cikkünket frissítjük.

Fotó: szegedma.hu

(Szalai Szilárd, pestisracok.hu)

Magyarázza már el valaki ennek a kretén Dobrevnek, hogy megállt az elvándorlás!

Továbbra is nagy sz@rban van a hazaáruló Ujhelyi – Ujhelyi Istvánnak sem sikerült mindenét feltüntetni a vagyonnyilatkozatában