in ,

Hullanak Macron körül az emberek, mint a legyek – Újabb minisztere hagyta faképnél Macront

Lemondott a francia kormány sportminisztere

Lemondott a francia kormány sportminisztere is keddi bejelentése szerint, miután egy héttel korábban váratlanul lemondott a kormány egyik legnépszerűbb tagja, az atomenergia alkalmazását ellenző Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter.

 

A kétszeres olimpiai aranyérmes vívó Laura Flessel, a 2012-es londoni nyári olimpia francia zászlóvivője közleményében személyes okokra hivatkozott. Hozzátette, azután hozta meg döntését, hogy négyszemközt beszélt Edouard Philippe miniszterelnökkel, valamint közölte, hogy továbbra is támogatja Emmanuel Macron államfőt. A hivatalt 16 hónapig betöltő Flesselnek sportminiszterként fontos szerepe volt abban, hogy Párizs elnyerte a 2024-es nyári olimpia és a 2023-as rögbi-világbajnokság rendezésének jogát. Míg Nicolas Hulot arra panaszkodott lemondásakor, hogy az ország lassan halad környezetvédelmi céljai elérésében, és hogy nincs elég hatalma a változtatások keresztülviteléhez, Flessel azt írta, “hű csapattársa marad” Macronnak. Környezetéből azt mondták az AFP hírügynökség szerint, hogy “újra szabadon, másképp szeretne dolgozni”, és döntésének “nincs köze költségvetési kérdésekhez”.

Mindazonáltal a francia sportvilág aggódik az olimpiarendezés anyagi feltételei miatt

-jegyezte meg az AFP.

A francia kormánytagok újabb fogyatkozása miatt kedd délután a kabinet átalakítása várható

-jegyezte meg az AP hírügynökség.

Forrás/fotó: MTI

(forrás:pestisracok.hu)

Hoppá! – Testvérváros lett Budapest és Betlehem

A hazaáruló Jávor Benedeknek börtönben a helye – Magyarország ellen dolgozik szándékosan Brüsszelben