Száz esztendővel ezelőtt Hollandia, a holland emberek fogalomszámba mentek, a társadalmi tolerancia, az igazi liberalizmus megtestesítői voltak, segítőkész, szolidáris társadalom nemcsak németalföldi polgárok számára, hanem szerte a világban bajba jutott, szerencsétlen sorsú embertársaik iránt is. Így volt ez például az első világháború után. A világégésben semleges maradt Hollandia, de a háború vége felé, külső körülmények hatására, élelmiszerhiány lépett fel, a lakosság egy része nélkülözött. Mégis volt erejük és szívük a még szegényebbeken, a háború által tényleges nyomorba döntött közép-európai embertársaikon segíteni.
A háború utáni években magyar gyermekek ezreit szállították különvonatok Amszterdamba, árvákat, félárvákat, nyomorban tengődő családok fiait, lányait, hogy több hónapos, akár egy-két éves lelki-testi felépülésben részesüljenek. Az önkéntes nevelőszülők a legnagyobb szeretetben és a legjobb ellátásban részesítették őket. Csillogó szemű, egészséges gyermekek tértek vissza hazájukba, egész életükre kiható élményekkel, szép ruhában, apró ajándéktárgyakat szorongatva, egy holland gyermekeket ábrázoló tejescsészét, amiből ott ittak a nevelőszülőknél, egy porcelánfejű babát vagy játék autót, és kis fejükben számos szép emléket őrizve. Nagyon sok esetben egész életre szóló barátságok kötődtek a befogadó család gyermekeivel, későbbi életükben oda-vissza látogatták egymást a sűrű levelezések közben.
A holland emberbaráti akciókról a nyolcvanas években tett számos erdélyi utam során is értesültem. Főleg protestáns egyházak és szervezetek erkölcsi és anyagi támogatásban részesítették erdélyi honfitársainkat. Nagykanállal mérték az adományokat, személyes jelenléttel, látogatásokkal fűszerezve mindezt. Meglepetésemre több holland család végleg áttelepült a Királyhágón túli területekre. Például Székre. Ott ma a széki néphagyományok egyik legnagyobb ápolója egy ma már magyarul jól beszélő hollandus. Azután megtudtam, a mai Magyarországra is számosan áttelepültek, Somogyba, Baranyába, Kecskemét környékére és máshova. A Balaton déli térségében voltam egy faluban, ahol szinte csak bevándorolt hollandok élnek. Kezdetben azt hittem, a tenger elől menekülnek, hiszen Hollandia egyharmada a tenger szintje alatt van. Ma már tudom, más okuk is lehetett…
Ez a kép élt a magyar emberekben a hollandokról hosszú évtizedeken át. A XX. század közepe után azonban valami ijesztő változás történhetett Németalföldön. Akkor még nem, de ma már tudjuk, az álliberalizmus fertőzte meg a helyi politikát. A holland társadalom vezető rétegeinek a világnézete eltorzult. Ennek első jele, legalábbis számomra, a holland katonai egység magatartásában mutatkozott meg a srebrenicai vérengzésnél. 1995 júliusában a boszniai városban nyolcezer-hétszáz ártatlan és védtelen bosnyák civilt öltek meg vadállati kegyetlenséggel a szerbek. A mészárlást nem akadályozta meg a területen tartózkodó négyszáz felfegyverzett holland békefenntartó. Pedig tudták, mi történik! Ezt a tényt, ezzel együtt felelősségüket a Hágai Nemzetközi Bíróság is megállapította. A kiskatonákat talán nem lenne helyes elmarasztalni, parancsnokaikat azonban igen. Embertelen nemtörődömség vagy valami aljas számítás vezérelte őket, még ma sem lehet tudni. Egy azonban biztos: a mulasztás bűne terheli őket.
Ma már a holland politika vezetői téves eszméik hirdetésekor tűrhetetlen távolságokra mennek el. Amikor a magyar Országgyűlés a kiskorú gyermekek egészséges nevelése védelmében hoz törvényt, kizárva az iskolából a törpe kisebbségben lévő nemi kapcsolatokat hirdetők propagandáját, akkor a regnáló holland miniszterelnök, egy Mark Rutte nevű eltévelyedett politikus Magyarország térdre kényszerítésére hívja fel Európa vezetőit, a törvényesen, demokratikusan megválasztott budapesti kormány erőszakos megbuktatását indítványozva. Ezzel a magyar társadalom túlnyomó többségét alázza meg. Már nem is beszélve egyes holland politikusok hasonló ármánykodásairól az Európai Parlamentben.
Hova lettél, egykor emberségből példát mutató Hollandia?
Hiszem azonban, hogy a holland emberek többsége ma is toleránsan gondolkodik, szociálisan érzékeny, segítőkész, megbecsüli a kétezer éves európai értékeket és vallja az igazi liberalizmus elveit. A családot a (saját) gyermekek szeretetteljes nevelésével foglalkozó férfi és nő kapcsolatának tekinti. Hogy csupán egy álliberális kisebbség erőszakolja rá nézeteit a többiekre, ami elől (is) aztán annyian menekülnek a Kárpát-medencébe. Hangsúlyozom, álliberális, nem liberális, még csak nem is neoliberális, radikális liberális vagy mutáns liberális.
Amit ugyanis évtizedek óta liberális címszó alatt akarnak eladni politikusok és hivatásos véleménydiktálók, az pont az ellenkezője a kifejezés eredeti értelmének. A liberalizmus ugyanis megengedő, toleráns, mások véleményét tiszteletben tartó politikai irányzat, amelynek alapelve az élni és élni hagyni gondolat. (Persze a XX. századi ordas eszmék, a nácizmus és a kommunizmus kivételt képeznek.) Az én eszmevilágom a XIX. századi magyar nemzeti liberalizmus, ezért ma is rokonszenvezem az igazi liberálisokkal. Sajnos ők ritkák, mint a fehér holló.
A mai „liberálisok” az Atlanti-óceán két partján homlokegyenest mást képviselnek. Kijelentik megkérdőjelezhetetlen tételeiket, és aki ezekkel nem ért egyet, az náci, fasiszta, soviniszta, rasszista, antiszemita, homofób stb. (Érdekes, a kommunista megbélyegzést nem használják.) Vagyis egy abszolút kirekesztő, antidemokratikus irányzat. De ez nem maradhat így örökké. Előbb-utóbb feleszmélnek az egészséges tudatú és érzelmű tömegek az egész transzatlanti térségben, és a németalföldi lakosság nyomására Hollandia is visszatér majd a száz esztendővel ezelőtti értékrendjéhez. Addig is tartsuk magunkat, magyarok és más egészséges tudatú közép-európai nemzetek!
A szerző a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója
(Csóti György, magyarnemzet.hu)
Add tovább!
