in ,

HOPPÁ! – Varga Mihály az Amazonnál tárgyalt

Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel, és látogatást tett a Boeing cégcsoportnál

Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca közleménye szerint kijelentette: Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartása mellett az Egyesült Államokkal, tavaly a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom értéke meghaladta az 5,4 milliárd dollárt.

A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi cégével folytatott megbeszélésen a magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország és az Egyesült Államok közötti külkereskedelmi egyenleg mintegy 1 milliárd dolláros többletet mutatott 2017-ben, ami jól mutatja a bilaterális kapcsolatok kiemelt jelentőségét.

Varga Mihály látogatást tett a Boeing cégcsoportnál is, ezt követően elmondta, a magyar kormány korábban jelentős összeggel segítette a német Diehl repülőgép-alkatrészgyártó cég mérnöki üzemének létrehozását Debrecenben, amely első számú beszállítója többek között a Boeingnek is. Magyarország elkötelezett a kutatás-fejlesztés, főként a magas hozzáadott értékű termékek minél szélesebb körű fejlesztésében, amelybe a hazai felsőoktatási intézmények is szervesen bekapcsolódtak az utóbbi években – tette hozzá a tárcavezető a közlemény szerint.

(forrás:888.hu)

Trump: ha nem lépünk gyorsan, Európa soha nem lesz olyan, mint a migráció előtt volt

Hülyék egy rakáson: Hadházy, Botka, Márky-Zaj egy új pártban????