in , ,

HOPPÁ! – Új korszak nyílik az osztrák-magyar kapcsolatok fejlesztésében

Brüsszel most sivalkodik rendesen

Új korszak nyílik az osztrák-magyar kapcsolatok fejlesztésében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a jobboldali pártok győzelme Ausztriában jó hír Magyarország számára, mert így az őszinte, a képmutatás béklyója által nem kötött osztrák politikusokkal lehetőség nyílik az Európát feszítő történelmi kihívások érdemi megválaszolására – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden.

 

A tárca az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy az osztrák kormány megalakulását követően telefonon egyeztetett az osztrák és a magyar külügyminiszter. Karin Kneissl és Szijjártó Péter megerősítették, hogy

várakozással tekintenek a közös munka elé, és egyetértenek abban, hogy az új összetételű osztrák kormány létrejötte új korszakot nyit az osztrák-magyar stratégiai kapcsolatok fejlesztésében.”

Megállapodás született arról, hogy Karin Kneissl 2018 elején hivatalos látogatást tesz Budapesten – olvasható a kommünikében. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány hétfőn Bécsben tette le az esküt.
(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

TÖRTÉNELMI ÁTTÖRÉS! – Magyarország a Világ Boldogságindexén 5 év alatt 30 helyet lépett előre!!!

ORBÁN VIKTOR GRATULÁLT SEBASTIAN KURZNAK KANCELLÁRI KINEVEZÉSÉHEZ