in ,

Hoppá! Szombathelyt is szétlopta az ellenzék!

Több tízmilliónyi közpénzt lapátoltak egy DK-s képviselő címére bejelentett alapítványhoz a szombathelyi szocialisták

A megyei MSZP-elnök, Nemény András vezette szombathelyi frakció közel 40 millió forintnyi közpénzhez juttatta hozzá azt a Joskar-Ola Alapítványt, amely a Nemény-frakció önkormányzati képviselője, Kelemen Krisztián lakcímén szerepel – írja a Szombathelyi Hírlap. A közel 40 milliós tételből ráadásul Kelemen maga adott 7 milliót a saját lakására bejegyzett szervezetnek. Miközben a baloldal tisztességről papol, aközben ebből a történetből is látható, hogy feltehetően nem csak Zuglóban akarják szétlopni a szocialisták a kerületet, és nem csak Kispesten közpénzszázmillióztak az MSZP-s Lackner Csabáék, hanem Szombathelyen is izgalmas ügyek látnak napvilágot a szocialista és DK-s berkekből. Szinte már lehetetlen befogadni és megemészteni a Janus-arcú ellenzék korrupciós botrányait, miközben ők vádaskodnak habzó szájjal és beszélnek a tisztességről és átláthatóságról.

A Joskar-Ola Alapítvány 2016-ban alakult meg és Szombathely egyik legnagyobb lakótelepéről kapta a nevét, amelynek jelenlegi önkormányzati képviselője a DK-s Kelemen Krisztián. A Joskar-Ola Alapívány (https://joskarola.hu/hu/kuratorium/) saját honlapjának tanúsága szerint is Szombathelyre, a Kodály Zoltán utca 35. IV/10. szám alá van bejegyezve. Egy hihetetlen véletlen eredményeképp Kelemen Krisztián cégének (Kelemen Consulting Group Kft.) székhelye is ugyanitt, ugyanezen cím alatt van feltüntetve. A Nemzeti Cégtár adatai szerint Kelemen Krisztián hivatalos lakcímével is azonos az ingatlan. (https://www.nemzeticegtar.hu/kelemen-consulting-group-kft-c1809107932.html).

 

Nehéz bízni a véletlenek ekkora erejében, az viszont előfordulhat, hogy vagy ennyire nem érdekelte az érintetteket a következmény, vagy szerencsétlen szervezési malőrt követtek a szocialisták és a DK-s Kelemen. Érdemes a következményekre “kínosan ügyelő” baloldal legutóbbi lépését is górcső alá venni, hiszen a 2014-2019 közötti ciklus utolsó szombathelyi közgyűlésén (2019. szeptember 26.) a szocialista Nemény András vezette többség határozatot hozott a következő öt éves ciklus terhére, miszerint a következő öt évben évi 6 milliós (összesen tehát 30 millió forint) támogatásban részesül a Joskar-Ola Alapítvány. Ahogy a szombathelyi lap újságírója is jogosan teszi fel a kérdést: vajon miért volt szükség erre ilyen gyorsan, még a választások előtt?

Ez még nem minden, hiszen szükség van minden fillérre a diktatúra elleni szembenállásra, ezért nem számít, hogy közpénzről van szó, a szocialisták arra gondolhattak, hogy jó helyre mennek ezek az összegek, irány az illegalitás. A tőkeinjekció mindenhonnan jól jön, és mivel a szombathelyi képviselők önállóan felhasználható kerettel is rendelkeznek, így is lehetett üzérkedni egy kicsit. Kelemen Krisztián a saját keretéből 7 millió forintot ajánlott fel a saját lakcímén található alapítványnak. (Az alapítvány 2016-os létrejötte után kizárólag az alapítvány részesült Kelemen képviselői felajánlásaiból.)

A szorgos hangyák mindig összedolgoznak, ezt bizonyítja, hogy Kelemen Krisztián frakciótársa, az egykori MSZP-s polgármester, Ipkovich György saját képviselői keretéből a 2014-2019 közötti ciklusban háromszor ajánlott fel százezres összegeket a Joskar-Ola Alapítványnak: kétszer 600 ezer forintot, egyszer pedig 500 ezer forintot. Így a Kelemen lakcímén található alapítvány Ipkovichtól is 1,7 millió forintot kapott.

Rendkívül mély összefonódásokat mutat tehát az ügy, a közpénzek ilyetén csoportosítása pedig aggodalomra ad okot, hiszen rendkívül gyanús, ha valaki saját címére bejegyzett cége mellett ugyancsak a saját címére jelenti be az elvileg független alapítványt, ahova lapátolják a pénzt az elvtársak. Az önkormányzati képviselő természetesen újból megméretteti magát az önkormányzati választásokon a Nemény-szövetség színében, és mementóként jó, ha eszünkbe jut Kelemen Krisztián cégének mottója:

Pénzügyeink hosszú távú megtervezése egyre fontosabb tényezővé válik napjainkban

Igen, ez valóban látható, a jó tervezés elengedhetetlen manapság a pénzügyi életben. Erre az a legékesebb bizonyíték, hogy a Kelemen Krisztián lakására bejegyzett szervezetet közel negyvenmillió forintnyi közpénzhez juttatták hozzá Nemény Andrásék döntései. A jó szocialista sosem vész el.

A vezető kép bal szélén Kelemen Krisztián, mellette pedig Nemény András, Szombathely baloldali polgármesterjelöltje látható. Fotó: Facebook.com

(Szabó Gergő, pestisracok.hu)

Nem stadion – Már közel félmillió ember otthonteremtését segítette a csok

Fricz Tamás – Teljesen lenullázta magát az ellenzék