in ,

HOPPÁ! – Sebastian Kurz: le kell zárni a migránsok előtt az európai kikötőket

Az osztrák kancellár szerint drasztikus lépésekre van szükség ahhoz, hogy végre kontrollálni tudja Európa a migrációt.

Az egyik legvitatottabb téma jelenleg az Európai Unión belül a Földközi-tengeren tapasztalható helyzet. Korábban a sorosista NGO-k által használt Aquarius kikötését tiltotta meg több ország, és most a Diciotti nevű hajó is kikötőt keres, fedélzetén 177 migránssal. Hasonló a történet, mint az Aquarius esetében: sem Málta, sem Olaszország nem engedi kikötőjében a hajót.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter Líbiába küldené vissza a migránsokat. Az ENSZ és az Európai Unió szerint azonban ez a lépés “nemzetközi jogot sértene”. Bár az Európai Bizottság váltig állítja, hogy dolgozik a megoldáson, ebből azonban egyelőre semmi nem látható.

Fotó: AFP

A kérdésben Sebastian Kurz osztrák kancellár is állást foglalt. Szerinte le kell zárni a migránsok előtt az európai kikötőket, és a migránsokat vagy a hazájukba, vagy egy harmadik, biztonságos országba kell küldeni. Ebben egyetértenek egyébként a máltai miniszterelnökkel, Joseph Muscattal, akivel telefonon egyeztetett az osztrák politikus a Der Standard szerint. 

Kurz (és Salvini) javaslataira az Európai Bizottság nem reagált. 

Az osztrák kancellár észak-afrikai befogadóállomások létesítése mellett érvelt korábban, de ezt sem Líbia, sem Tunézia, sem Marokkó nem támogatja. Érdemes megemlíteni, hogy Kurz az ausztrál modell híve. Ausztrália esetében a bevándorlókat először szigetekre viszik, ott döntenek a menedékkérelmükről. Ha egy migránstaxizó hajó egyenesen Ausztrália felé veszi az irányt, az ország haditengerészete visszafordítja.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

HOPPÁ! – Kínában a magyar zászló színeivel világítottak ki egy felhőkarcolót

A Szent Korona és a Csodaszarvas lebegett a Duna felett