in ,

Hoppá! Schiffer szerint az euró bevezetésének követelése nettó hazaárulás

Magyarország nem áll készen az euró bevezetésére

Magyarország nem áll készen az euró bevezetésére, ez nincs napirenden, de folyamatosan vizsgálják a kérdést, hangsúlyozta a miniszterelnök kérdésre válaszolva az idei első Kormányinfón, amely nemzetközi sajtótájékoztató is volt egyben. A média egy része – biztos kitalálják, hogy melyik része – rendre feszegeti ezt a kérdést. S még az sem teljesen biztos, hogy saját kútfőből, hiszen ez a magyar kormány politikájával szemben magát megfogalmazó ellenzék egyik vesszőparipája.

Épp olyan, mint például a migráció, amely mellett teljes mellszélességgel kiállnak, holott jól tudják, hogy kifejezetten rosszat tenne hazánknak. A bevándorlók beözönlése ugyanis nyilvánvalóan aláásná a magyarok biztonságát, fokozatosan kevert népességű országgá válnánk, s a migránsok szavazatai révén egykettőre elveszne a nemzeti konzervatív kormányunk, hogy a helyébe lépő gyurcsányisták azonnal feladják nemzetállami pozícióinkat az Európai Unióban, teljesen kiszolgáltatva hazánkat a sorosista – globalista nagytőke akaratának. Felszámolva annak még az esélyét is, hogy magyarként valaha is nyugati életszínvonalon éljünk. Ezt szolgálja az Európai Egyesült Államok víziójának szajkózása, az emberek félrevezetése az európai minimálbérrel és -nyugdíjjal. Ebből semmi nem lesz, nincs sehol napirenden, de hangulatkeltésre, kormányellenes propagandára kiválónak gondolják. Nem véletlenül szavaz ellene a magyarok döntő többsége minden választáson.

De ide tartozik a klímavészhelyzet emlegetése is. Ahelyett, hogy elismernék, milyen erőfeszítéseket tett eddig a magyar kormány, hogy ilyen előkelő helyen állunk Európában, például az egy főre eső károsanyag-kibocsájtásban, hogy magunk mögött hagyjuk Németországot és Hollandiát és elérjük, hogy 2030-ra karbonsemleges legyen az ország, újabb követelésekkel állnak elő. Nem azt mondják, hogy az Unió segítse Magyarországot, hogy 2050-re már egyáltalán ne bocsásson ki károsanyagot, frászt. Helyette klímavészhelyzetről kiabálnak, mintha ennek hazánk lenne az előidézője. Pedig tudják, hogy az igazi tettesek a nagy országok, Kína, az Egyesült Államok, illetve a multicégek, s a ’szennyező fizet’ érvényes környezetvédelmi alapelv mellett éppen nekik kellene rendezni a számlát. Ha nem így történik, akkor a szegény országok fizetnek helyettük, például mi, ami az igazságtalanság csimborasszója. Ez annyit jelentene, hogy drasztikusan megemelkednének az élelmiszer- és energiaárak, szakadékba zuhanna a magyar életszínvonal, ami minden magyarnak, a csecsemőtől az aggastyánig évi 170 ezer forintjába kerülne. Az ellenzék nyugodt szívvel feláldozná a magyarokat, a globális felmelegedést kezelni képes nemzetet a nem létező klímavészhelyzet oltárán. Ezt is csak azért teszi nemzetközi hálózatával a háta mögött az ellenzéki brigád, hogy elüldözzék Orbán Viktort, vele a keresztény, nemzeti gondolatot a kormányrúdtól.

És akkor itt van a bevezetőben jelzett euró kérdése. E fizetőeszköz bevezetése épp olyan káros lenne hazánknak, mint a migráció, a kevesebb nemzetállam, több Európa emlegetése vagy a kontinens 2050-re elérendő klímasemlegességének feltételek nélküli elfogadása, ahogy fentebb vázoltuk.

Ennek ellenére például Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője csak decemberben három Facebook-bejegyzésben tört lándzsát az euró mellett. Az euró bevezetése fejlődést, stabilitást, biztonságot és átláthatóságot hoz – hülyítette az embereket legutóbb. Euró, vagy forint? Jólét, vagy szegénység? Válassz! – mondta korábban, aljas módon sugallva a valóságnak éppen az ellenkezőjét, vagyis, hogy az európai fizetőeszköz bevezetése jólétet hozna hazánknak. Gyenge forint, vagy erős euró? Te melyiket választod? Itt az ideje, hogy pénzügyeinkben is egyenrangú európai polgárok legyünk! – emelte az egekbe álnokul a demagógia csillagszekerét.

Vajon miért mondta azt Orbán Viktor, hogy folyamatosan vizsgálják az euró bevezetésének lehetőségét, de egyelőre nincs napirenden?

Röviden, mert ez az igazság.

Nézzük, mit mond erre egy ex-ellenzéki politikus, aki sohasem volt egy platformon a kormánnyal? Schiffer András így fogalmazott: A közös valuta bevezetése egy tagállam számára egyértelmű szuverenitás-vesztés, hiszen kénytelenek vagyunk lemondani árfolyam-politikánkról, illetve a jegybanki alapkamat meghatározásnak jogáról. Azok a pártok, amelyek az euró minél korábbi bevezetését követelik, nettó hazaárulást követnek el.

Nézzük, mi a szakember álláspontja, miért csökkenne a szuverenitásunk az euró bevezetésétől? Lentner Csaba közgazdászprofesszor: A jelenlegi Magyarország fiskális politikáját nagyon hatékonyan támogató Nemzeti Banknak a jogosítványai egy az egyben elvesznének. Az euróövezeti tagállamokban a nemzeti bankok egyszerűen egy fiókbanki tevékenységet látnak el. Nincs önálló kamatpolitikájuk, vállalkozásokat segítő támogatási politikájuk, illetve az inflációs politika is kikerülne általa a nemzeti hatáskörből. (…) Ha azelőtt csatlakoznánk az eurózónához, hogy a gazdaságunk erőssége fölzárkózna az euróval fizető államokéhoz, az a magyar gazdaságra, a piaci szereplőkre, a lakosságra romboló hatást fejtene ki.

Ennyi. Mindenki el tudja dönteni, kinek ad igazat. Egy, az emberek félrevezetésével, átverésével mindenáron hatalomba kerülni akaró ellenzéknek, amelynek az Európai Egyesült államokkal kapcsolatos hazugságait épp a minap leplezte le saját, DK-s párttársuk, Bauer Tamás vagy a gazdasági elemzőnek, aki nemzedékeket tanít közpénzügyekre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Lehet választani!

(Horváth K. József, 888.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

A Fidesz-KDNP ebbe is beleáll: Meg kell állítani a börtönbizniszt – Videó

Agyhalál – A Szeviépes Ujhelyi szerint a Jobbiknak a Néppártban van a helye