in ,

Hoppá! – Karácsony megadóztatja Gyurcsányékat

A még frissen hivatalba lépett főpolgármester napokban tett nyilatkozata szerint már a kerületekkel együttműködésben dolgoznak az egyik leghangzatosabb kampányígérete, a Tiborcz-adóra keresztelt ingatlanadó kivetését lehetővé tevő jogszabályokon

A még frissen hivatalba lépett főpolgármester napokban tett nyilatkozata szerint már a kerületekkel együttműködésben dolgoznak az egyik leghangzatosabb kampányígérete, a Tiborcz-adóra keresztelt ingatlanadó kivetését lehetővé tevő jogszabályokon. A bejelentést azonban pikáns részlet fűszerezi. A hatályos törvények szerint csak magánszemélyekre róható adó egyik első számú áldozata, maga a Karácsonyt a főpolgármesteri székbe segítő Gyurcsány Ferenc Apró családja lehet. Talán most először a sors faramuci módon vesz elégtételt az első számú szemlőhegyi demokratán.

Sokak számára ismert a tény, hogy az éhségsztrájkot tartó, a Parlament lépcsőjén éjszakázó, és még sok egyéb ripacsságáról is hírhedté vált Gyurcsánynak nem akárhol van alkalma kipihenni mindezt a mérhetetlen számú képmutatást. A Habsburg-dinasztiát is megszégyenítő házassági politikával megáldott ex-miniszterelnök ugyanis a Budapesten talán a legdrágábbnak számító Rózsadombon belül is elitnek számító Szemlőhegyre vette be magát az Apró-Dobrev-klánba történt beházasodással.

 

Felidézendő, hogy a Szemlőhegy utca 42. szám alatti a visszafogottnak semmiképpen sem nevezhető luxusvilla története egyben korrajza a harmadik magyar köztársaság patyomkin valóságának. A svéd királyi diplomata által is lakott és tulajdonolt épület 1936-ban bizonyos Sebestyén Aladár és neje, Grünwald Róza tulajdonába került, akik csodával határos módon túlélték a háborút és a nyilas vészkorszakot is, de a kommunista államosítás elvehette mindazt, amit még a náci, nyilas, fasiszta pribékeknek sem sikerült. A komplett Rózsadombot elözönlő pártállami elit – ennek okán keresztelte át a népnyelv a területet kádárdűlőnek – kényelmesen berendezkedett, a villa új lakója pedig, a Magyar Népköztársaság minisztere, Minisztertanácsának elnökhelyettese, később Országgyűlésének elnöke, Apró Antal – Gyurcsányné Dobrev Klára anyai nagyapja – lett.

A rendszerváltáskori magyar állam – nyilván a társadalom iránti megfontolásból – a reprivatizáció helyett a kárpótlás jogintézményét választotta. Közérthetően szólva: a proli kommunista korifeus a tulajdonaiért megdolgozókat a nép jelszavával felkötteti, a vagyont saját maga alá teszi, rendszert vált, a zablálást pedig a közös kasszából kifizetteti. Egészen új megvilágításba kerül így az a bizonyos negyven év. Ami viszont biztos, hogy az ingatlan privatizálása során Dobrev Klára, mint szociális bérlakáshoz jutott hozzá a villa egyik házrészéhez akkori áron potom 9 millió forintért, édesanyja, aki többek között Horn Gyula kabinetfőnökeként dolgozott pedig a fennmaradó részt vásárolta meg. Gyurcsány 1996 óta lakó a Szemlőhegyen, így a trükkös ingatlanfejlesztések közepette megvalósított mókolásokkal is gazdagon tűzdelt történet végén bár a cehhet lehet nem személy szerint Ferenc testvér állja, de a családi kasszába mindenképp bele kell nyúlni.

Karácsony ugyanis az előzetes megnyilatkozása szerint minden félmilliárd forintnál nagyobb értékű ingatlanra kivetné a sarcát, aminek értelme nem egészen ismert, hiszen fővárosi léptékkel mérve a bevétel szinte elhanyagolható, de az intézkedés maga jól rezonál a legrosszabb vészkorszakok proliuszító tempójával. Minden esetre, tekintettel arra, hogy ilyen típusú adó kivetése kizárólagosan kerületi hatáskör, külön érdekes lesz a saját romjain önfeledten, vodkagőzben táncoló szocialistákat képviselő Őrsi Gergely polgármester lépése, hiszen végül ő írja meg Fletónak a számlát. Vajon meg meri majd kockáztatni egy MSZP-s polgármester, hogy a jövőjét jelentő DK elnökét ilyen „kegyben” részesítse?

Gyurcsány azonban igazán nem panaszkodhat, hiszen az anyóspajtás segítségével elprivatizált milliárdos vállalti vagyonok, a KISZ rendszerváltáskori értéken 30 milliárdosra becsült vagyonának a teljes széthordása és persze a kormányon töltött fél évtized révén bizonyosan rendelkezésre áll a szükséges tőke, hogy a Tiborcz-adót a gyurcsányi fő is befizesse. Persze csak addig, amíg a Karácsony-féle városvezetés az okozott kiesést egyéb utakon vissza nem termeli…

 

(Samók Dávid, pestisracok.hu)

Oszd meg másokkal is!

Felszólítás! Karácsony Gergely azonnal tegyen valamit! +28 fok lesz októberben! Mire jó a klímavészhelyzet????

Jurák Kata jelenti – Gyurcsány a fiatalokra vetette ki a horgát, akik, úgy tűnik, be is kapják (videó!)