in ,

Hoppá! Csókay András a MOK elhatárolódását várja a járvány idején politizáló, betegeiket elbizonytalanító orvosoktól

Csókay kiakadt

A hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól vezetve jelentős mértékben hátráltatják a járvány elleni védekezés sikerét, annak legyőzését, súlyosan vétkezve ezzel a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében foglaltak ellen – írta a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében Csókay András.

A világhírű idegsebészt egyebek mellett az háborította fel, hogy Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségügy-politikusa az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyíltan elmondta, hogy ő, mint háziorvos hogyan bizonytalanítja el a hozzá oltásra jelentkezőket a kínai vakcinával kapcsolatban. Nyílt levelét Csókay András Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének címezte, egyúttal a szükséges etikai vizsgálatok azonnali megindítását, illetve a testület halasztást nem tűrő elhatárolódását szorgalmazta a járvány idején politizáló orvosoktól.

 

 

Nyílt levél Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

A lakosság köreiből több olyan visszajelzés érkezett, hogy háziorvos kollégáink egy része elbizonytalanítja az oltásra jelentkező betegeket a kínai és orosz vakcinákkal szemben. Ennek fényes bizonyítékául szolgált a Komáromi Zoltán háziorvos-doktor úrral, a DK egészségügy-politikusával történt beszélgetés az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyben Komáromi nyíltan el is mondta, hogy ő mint háziorvos hogyan bizonytalanítja el a hozzá oltásra jelentkezőket a kínai vakcinával kapcsolatban.

A felháborodott lakossági bejelentések is erről számolnak be. Egészségügyi vészhelyzet lévén azonban a katasztrófa medicinát érintő szabályai az érvényesek, ezt minden orvosi egyetemet végzett embernek tudnia kell. Így az oltóanyag harmadik fázis szerinti vizsgálatát nem kell befejezni, ahogyan az ebolajárványnál sem történt meg ez ahhoz, hogy megkezdődjön a tömeges oltás, amennyiben egy teljesen ismert oltóanyag-technológiáról van szó. Márpedig az elölt kórokozó, jelen esetben a vírus mint oltóanyag lassan kétszáz éves sikeres múltra tekint vissza. Nem százezrek vagy milliók, hanem százmilliók halálát, súlyos szövődményét lehet így megakadályozni.

A kínai vakcináról a legmagasabban rangsorolt tudományos lapok is közölték már a jó eredményeket. Sajnos a hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól vezetve jelentős mértékben hátráltatják a járvány elleni védekezés sikerét, annak legyőzését, súlyosan vétkezve ezzel a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében foglaltak ellen. Elnök Úr! Kérem a szükséges etikai vizsgálatok azonnali megindítását, illetve a kamara halasztást nem tűrő elhatárolódását ezektől a kollégáktól! Tisztelettel: Dr. Csókay András PhD idegsebész, osztályvezető főorvos, Honvédkórház

– írta a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében Csókay András.

Komáromi Zoltán hivatalosan is a Gyurcsány-párt egészségügyi politikusa, és megmondóembere, aki egyúttal a jelenleg egyszerre kibontakozni és összeomlani is látszó ellenzéki előválasztás egyik aspiránsa. 

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Kiszámoltuk, hogy Jakab (a Jobbik utolsó elnöke) 2.5 millió forintból havonta mennyi parizert zabálhat – Íme a számok

Agyhalál – V. Naszályi Márta szerint akinek nincs pénze, adja el az autóját