Magyarország az elmúlt évben látványosan megerősödött a diplomácia világában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a versenyfutásban, amely nem jár se díjakkal, se pozíciók osztogatásával, a magyar álláspontnak ma már súlya van, erre pedig nemigen volt példa 1990 óta.

Senki se mondja ki hangosan, de Orbán Viktor megnyerte a migrációval kapcsolatos vitát – állt a Politico című baloldali politikai magazin októberi cikkében.

Persze a történelmet nem a Politico és nem is a lapok írják, de a nagy képet tekintve fontos jelzés, hogy egy Magyarország kormányával ellentétes oldalon álló szaklap rámutat, az EU döntéshozói is egyre inkább hajlanak elfogadni a migrációs válság azon értelmezését, amelyet Magyarország 2015 óta következetesen tart.

Nem valósult meg az a régi fenyegetés, hogy Magyarország elszigetelődne álláspontja miatt, az se történt meg, hogy az orosz vonzás „beszippantotta” volna Budapestet. A nagyhatalmak közül Oroszországgal valóban szívélyes a viszony, ahogy ezt el lehet mondani Kínáról és az Egyesült Államokról is.

Érdemes megemlíteni, hogy szomszédaink közül egy kivételével az összessel kiválóak a kapcsolatok, az osztrák kormányalakítást követően várhatóan olyan erős szövetségessel bővül hazánk diplomáciai hátországa, amellyel az Európai Unión belüli vitákat is könnyebben tudja elsimítani.

Budapest törekvéseinek köszönhető a visegrádi megállapodás erőre kapása és tartalommal való megtöltése, amely újfajta szemléletet adott a térségnek, egyben Magyarország diplomáciai mozgásterét is kibővítette. Az egyetlen szomszéd, amellyel a viszony kiegyensúlyozatlan, Ukrajna. Ez azonban nem magyar hiba, hanem Kijev kétségbeejtő helyzetének eredménye, amelyet sokszor logikátlan döntésekkel próbál orvosolni, mint például a sok vitát kiváltó oktatási törvény. Magyarország jelenlegi helyzete van olyan stabil, hogy képes befolyásolni Ukrajna jövőjét, s nemzetközi porondon is felveszi a kesztyűt a kárpátaljai magyarok védelmében.

Nem vitás, hogy számos, Magyarországgal kapcsolatban kritikus politikus, valamint ellenérdekelt politikai erő van az Európai Unióban, ám a ma még 28 tagú országközösség jellegénél fogva a folyamatos viták és egyeztetések színtereként működik, ahol a folyamatok bizonyos logika mentén működnek. A nyugati országok egyike-másika hajlamos ma is lenézni a tíz „új” tagállamot, azt várva tőlük, hogy az uniós csatlakozásért cserébe elfogadják a nyugatról érkező javaslatokat. Ez tűnt ki egyértelműen a migránsválság megoldásaként felvetett kvótavitában, ahol egyes országok kifejezetten dühösen reagáltak arra, hogy a visegrádi államok nem osztották nézeteiket a megoldás kapcsán.

A vita valószínűleg sokáig tart még, ahogy a migránskérdést se lehet egyetlen tollvonással elintézni, de ahogy alakult Orbán Viktor 2016 őszén tett kijelentésének fogadtatása a líbiai migránsközpontok létrehozásáról, szépen mutatja a stabil diplomácia eredményességét. A kijelentésre reagált az Európai Unió több vezetője, s visszautasította azt a líbiai miniszterelnök is, amely jól jelezte, hogy mennyit változott a világ, amikor egy közép-európai ország vezetőjének a szavait már komolyan vette Líbia is. Az akkoriban még elutasított véleményt ma már jószerivel magáévá tette az unió diplomáciája is, a megvalósítás azonban nyilvánvalóan nehézségekbe ütközik, s nem csak politikai okokból.

A magyarországi ellenzék által rendre hangoztatott elszigetelődés nem következett be, ahogy nem is következhet be, mivel Magyarország valójában nagyon aktívan él a neki juttatott jogosítványokkal, és úgy fogja fel az Európai Uniót, ahogy azt kell, azaz tagjaként, amelynek kötelessége úgy befolyásolni a szövetség működését, hogy az a lakosság számára nagyobb lehetőségeket nyújtson.

A reformokra szoruló Euró­pai Unióban a visegrádi együttműködés megerősödése egyértelműen az országcsoport javára válik alternatív javaslataival, ebben pedig Magyarország élen jár, amely Budapest nemzetközi elismertségét is nagyban növelte.
(Sitkei Levente, magyaridok.hu)