in ,

Heller Ágnes: „Orbán Viktor egy zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények”

Megszólalt a kommunista

Heller Ágnes egy öreg, bigott kommunista

Heller Ágnes szerint Orbán Viktor egy zsarnok, a magyarok pedig nem keresztények. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a filozófus csak egy öreg, bigott kommunista.

Elképesztő sivalkodásba kezdett Heller Ágnes filozófus (akinek páli fordulatait egy kézen meg se tudjuk számolni) a Political Critique című lengyel lapnak, az okfejtegetés pedig odáig fajult, hogy a kommunista, ateista Heller azt állította: a magyar kormányfő egy zsarnok, a magyarok pedig pogányok.

A filozófus – aki a kétezres évek végén még a Jobbik ellen ágált, a mostani kampányban pedig már mellette tette le a garast – szerint Orbánra nem igaz a populista jelző, mert a populisták általában a szegény emberekre támaszkodnak, a magyar miniszterelnök pedig nacionalista szókincset és retorikát használ, gyűlöletet generál, ezért semmi köze sincs a populizmushoz.

A magyarokkal meg az a baj, hogy hamis a kereszténydemokrácia képe, mert míg a lengyelek valóban katolikusok, addig itthon mindenki pogány, hiszen senki sem vallásos.

Kovács Zoltán kormányszóvivő az interjúra reagálva ezt írta ki Twitterére:

Heller Ágnes csak egy öreg, bigott kommunista.”

Heller és Demszky barátok maradnak mindörökké // Forrás: Facebook

(Nagy Gábor, 888.hu)

 

 

 

mindenszo.hu kommnentár: 

Mi csak mutatunk egy Heller Ágnes fotót.

 

AGYHALÁL – A követelőző „agysebészek” autóutakat torlaszoltak el Görögországban

Apáti Bence – FURCSA EGY DIKTATÚRA EZ A MOSTANI